Hamvas Béla posztumusz Kossuth-díjas író, filozófus, esszéíró, 126 éve, 1897. március 23-án született. Életében elhallgatás, magány és értetlenség volt osztályrésze, halála után azonban több díjjal is elismerték munkásságát.
Az első világháború kitörésekor önkéntes katonai szolgálatra jelentkezett, a kadétiskolai kiképzés után 1916-tól az orosz fronton szolgált, kétszer is megsebesült. A vesztes háború után Hamvas a pesti egyetem bölcsészkarának magyar–német szakos hallgatója lett, emellett a Konzervatórium zeneelméleti előadásait látogatta, és alkalmi hallgatója volt az orvostudományi karnak is.
Irodalmi pályára lép
Első irodalmi tárgyú írásai 1919-20-ban a pozsonyi Tavasz című folyóiratban jelentek meg, diplomája megszerzése után pedig a Budapesti Hírlap és a Szózat című lapok újságírója lett. Később a Fővárosi Könyvtárban helyezkedett el, ahol könyvtárosként dolgozott.
Ez az időszak írói szempontból életének egyik legtermékenyebb időszaka volt: sorra jelentek meg esszéi, tanulmányai, recenziói többek között az Athenaeumban, az Esztétikai Füzetekben, a Forrásban, a Katholikus Szemlében, a Nyugatban, a Sorsunkban és a Válaszban.
1935-ben Kerényi Károllyal közösen megalapította a Sziget-kör elnevezésű, a klasszikus görög hagyományból merítkező szellemi műhelyt, és közösen szerkesztették a Sziget című folyóiratot is.
A kommunista rendszer elnyomta
Miután Magyarország belépett a második világháborúba, háromszor is behívták katonai szolgálatra, harcolt a szovjet fronton is. Amikor egységét 1944-ben Németországba vezényelték, megszökött, és feleségével Budapesten bujkált. A főváros ostroma alatt Remete-hegyi lakásukat bombatalálat érte, elpusztult évtizedek óta gondosan gyűjtött könyvtára és több ezer oldal kézirata.
A háború után az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai című sorozatot szerkesztette, de 1948-ban a dogmatikus kommunista kultúrpolitikát képviselő Keszi Imre és Lukács György sorozatos bírálatai és támadásai után B-listára került, állásából felfüggesztették, majd nyugdíjazták.
A vállalati ünnepségeken zongoristaként szerepelt, egyik főnökét pedig még az érettségire is felkészítette. 1957 tavaszán megpróbálta visszaszerezni könyvtárosi állását, de kérését elutasították, és fizikai munkásként nyugdíjazták 1964-ben.
Életének utolsó éveit Budapesten töltötte, fáradhatatlanul írta esszéit és tanulmányait. 1968. november 3-án agyvérzést kapott, négy nappal később, november 7-én meghalt.
Az irodalom legendás alakja lett
Életében csak két kötete jelent meg, a Láthatatlan történet című esszégyűjtemény, valamint a feleségével közösen írt Forradalom a művészetben című tanulmánykötet. Halála után írásai szamizdatban terjedtek, a műveit övező hivatalos hallgatás csak 1983-ban tört meg A világválság című munkájának kiadásával, majd 1985-ben napvilágot látott méltán híres regénye, a Karnevál.
Ezt követően sorra láttak napvilágot esszéi, nagyobb lélegzetű tanulmányai és regényei: a Silentium, a Titkos jegyzőkönyv, az Unicornis, a Scientia Sacra, Az öt géniusz, A bor filozófiája és még rengeteg másik alkotás. Műveinek újrakiadásai a mai napig folyamatosan jelennek meg.
Hamvas az úgynevezett szakrális metafizika utolsó nagy egyénisége volt. Gondolkodásának középpontjában mindig az Egész állt, műveiben a hagyományt, az emberiség népen, fajon, nyelven, koron túli közös és egységes szellemi tudását vizsgálta, amelyet szerinte legtisztábban a szent könyvek közvetítenek. Ezért tanulmányozta a legkülönfélébb kultúrák, vallások írásos emlékeit, a Bibliától kezdve Lao-ce és Konfuciusz művein, Buddha beszédein keresztül a tibeti Halottaskönyvig.
Több posztumusz díjjal is elismerték munkásságát: 1990-ben Kossuth-, 1996-ban Magyar Örökség, 2001-ben Magyar Művészetért díjat kapott. Felbecsülhetetlen szellemi örökségét több társaság is ápolja.
