Tudomány

Előre jelezhették a madarak a törökországi földrengést

Serhii Moiseiev / Getty Images
Serhii Moiseiev / Getty Images

Furcsán viselkedő madarakról készült videófelvétel nem sokkal a Törökországot és Szíriát sújtó földrengések előtt – írja az IFLScience. A videó hitelessége egyelőre nem bizonyított, és a közösségi médiaoldalakon sokan szkeptikusan állnak a felvételhez, azonban sokszor hallani olyat, hogy az állatok előre megérzik a természeti katasztrófákat. De mennyi ebben az igazság?

Már az ókori görög történetíró, Thuküdidész írt arról, hogy a kutyák, patkányok, kígyók és menyétek érzékelni tudják a közelgő katasztrófát, illetve az 1805-ös nápolyi földrengés kapcsán is készültek hasonló feljegyzések. Ezeket az anekdotákat persze nem lehet tényként kezelni.

A témával tudósok is foglalkoztak, néhány vizsgálat pedig valóban kimutatott változásokat egyes állatok földrengés előtti viselkedésében. Egy 2020-as tanulmányban haszonállatokat figyeltek meg az olaszországi Marcheban, ahol gyakran jelentkeznek földmozgások. A kutatás több hónapon át tartott, ez idő alatt nagyjából 18,000 földrengés jelentkezett a térségben, közülük 12 négyes vagy annál nagyobb erősségű volt. A szakértők szerint a rengések bekövetkezte előtt 20 órával nem szokványos viselkedési minták voltak megfigyelhetők az állatoknál.

Martin Wikelski, a tanulmány vezetője elmondta, minél közelebb volt egy példány az epicentrumhoz, annál korábban kezdett el furcsán viselkedni.

Azt nem tudni, miként tudják előre jelezni a katasztrófát az állatok, egyes feltételezések szerint a levegőben jelentkező változásokat érzékelik, mások úgy vélik, a rengések előtt felszabaduló gázokat szagolják ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik