A hadtörténelemben különleges nimbusz övezi azt a néhány parancsnokot, akik soha nem találtak legyőzőre. Közéjük tartozik a spanyol Álvaro de Bazán, Santa Cruz első márkija is, aki fél évszázados tengerészi pályafutása alatt egyszer sem hagyta el vesztesen a csatateret.
Káprázatos karrier
Mondjuk volt kitől tanulnia már egészen fiatalon is: nagyapja részt vett Granada 1492-es visszahódításában, apja pedig Tunisz bevételénél, hogy aztán V. Károly császár (I. Károlyként spanyol király) egyre magasabb pozíciókkal hálálja meg hűséges szolgálatát, pályafutása végén már a földközi-tengeri spanyol flotta parancsnoka volt. Fia, az 1526-ban született ifjabb Álvaro de Bazán szinte állandóan mellette volt, és már nyolcévesen megkapta a Gibraltár katonai kormányzója címet, noha ekkor még természetesen apja osztogatta helyette a parancsokat.
Később aztán már valódi feladatokat kapott, és II. Fülöp 1568-ban a Nápolyban állomásozó flotta parancsnokának nevezte ki, ebben a minőségében pedig közeli kapcsolatba került a híres Don Juan de Austriával, aki az oszmán terjeszkedés ellen létrehozott Szent Liga tengeri erőinek parancsnoka volt. Részt vett a döntő győzelemnek bizonyuló lepantói csatára való felkészülésben is, az ütközetben pedig a keresztény tartalékokat vezette, és talán neki köszönhető a diadal is, mivel felettesei utasítására nem várva, gyorsan és hatékonyan avatkozott be a komoly bajba került, a felbomlás szélére sodródott jobbszárnyon.
Ezután már önálló flottaparancsnokként is számított rá az uralkodó, kisebb sikeres akciók után 1582-ben nagy túlerővel szemben aratott győzelmet a Ponta Delgada-i csatában egy portugálok, franciák, angolok, hollandok és kalózok alkotta laza koalíció felett.
Anglia ellen
Talán ekkoriban ébredt rá arra, hogy Anglia komoly fenyegetést jelent a spanyol tengeri uralomra, mindenesetre 1583-ban az ekkor már Santa Cruz márkijának megtett Bazán írásban javasolta a királynak, hogy egy hatalmas flottával egyszer s mindenkorra számoljon le a pimasz szigetországgal. A határozatlan, pénzügyi gondokkal is küzdő Fülöp azonban csak elvben állt a javaslat mellé, megfelelő forrásokat és felhatalmazást sem biztosított Santa Cruznak, akinek így Lisszabonban, tétlenül kellett értesülnie arról, hogy a kor másik nagy haditengerésze, Francis Drake egy váratlan hadmozdulattal megsemmisítette a spanyol flotta derékhadát Cádiz kikötőjében.
A források szerint ez az utolsó években vívott szélmalomharc, illetve az, hogy a király igazságtalanul őt tette felelőssé a kudarcokért és a késlekedésért, volt az oka, hogy egészségi állapota gyors romlásnak indult, és vezetett 435 évvel ezelőtti, 1588. február 9-én bekövetkezett halálához. Így aztán az év nyarán mégis vitorlát bontó Győzhetetlen Armada végül nem az ő vezetésével indult meg Anglia ellen – a végeredményt jól ismerjük.
Bár mondhatjuk, hogy Santa Cruz márki minden valószínűség szerint – saját nimbuszát is elvesztve – szintén vereséget szenvedett volna a jobb stratégiai helyzetben lévő angol hajóktól, azért egy gondolatkísérletet mindenképp megér, mennyire máshogy alakult volna a történelem folyása, ha a mindig is bátor kezdeményezőképességéről és jó helyzetfelismeréséről nevezetes parancsnok valahogyan mégis térdre kényszerítheti a protestáns Angliát.
