A Royal Astronomical Society Monthly Notices című folyóiratában jelent meg cikke Németh Zoltánnak, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) munkatársának – olvasható az ELKH közleményében. A publikáció teljesen új megvilágításba helyezi az óriásbolygók magnetoszférájának szerkezetéről szóló ismereteinket.
Amikor az óriásbolygók, azaz gázóriások erős mágneses tere kölcsönhatásba lép a napszéllel, vagyis a Napból folyamatosan érkező töltöttrészecske-áramlattal, egy hatalmas mágnesezett térrészt alakít ki, amelybe a napszél nem képes behatolni. Ez a struktúra olyan óriási, hogy ha például a Jupiter magnetoszférája látható lenne, az lenne a leglátványosabb jelenség Földünk egén, még a Nap is eltörpülne mellette.
A szakértők korábban úgy gondolták, hogy a gázóriások magnetoszférája két lényegesen eltérő részből áll. Az egyik a bolygó egyenlítőjének közelében helyezkedik el, ahol az erővonalak zártak – vagyis az egy adott szélességi körről kiinduló erővonalak egy ívet leírva visszatérnek a felszínre a másik a félteke hasonló szélességi körének szomszédságában. Ezek a zárt erővonalak az égitest körül keringenek. A sarkok közelében azonban nyílt erővonalak találhatók, amelyeknek csak az egyik vége csatlakozik a bolygóhoz, a pólussapkák tartományában. Innen kiindulva az erővonalak az éjszakai oldal felé fordulnak, ahol együtt hosszú csóvát alakítanak ki.
Németh Zoltán most megjelent tanulmányából kiderül, hogy az óriásbolygók magnetoszférájában létezhet egy harmadik típusú tartomány is, amelyben az erővonalak ugyan zártak, hiszen mindkét végük csatlakozik a bolygó felszínéhez, de nem forognak együtt azzal. Ezeknek az erővonalaknak a középső pontjai a csóvában vannak lehorgonyozva, így nem kerülik meg a bolygót. Mivel eközben a bolygó felszínéhez rögzülő talppontok viszont együtt forognak az égitesttel, az ebben a tartományban található erővonalak hatalmas örvényekbe, úgynevezett vortexekbe tekerednek. Az itt található igen ritka, vezető anyag (plazma) ahelyett, hogy a bolygó körül keringene, szintén a csóvában végez örvénylő mozgást.
A bolygó mágneses erővonalainak egy része óriás mágneses örvényekbe tömörül. Az új modell a Szaturnusz-magnetoszféra sok, eddig érthetetlen vagy nehezen érthető tulajdonságát képes megmagyarázni.
