Tudomány

Földön kívüli köveket vehetünk kezünkbe a Svábhegyen

Február 18-ától április elejéig lesz látogatható a Svábhegyi Csillagvizsgáló új kiállítása, amely látványos meteoritok segítségével mutatja be a Naprendszer őstörténetét – írja az MTI. A csillagvizsgáló szerdai közleménye szerint a Naprendszer történetének megismeréséhez kiváló támaszt nyújtanak a különféle meteoritminták, amelyek egyfajta kozmikus történelemkönyvként, anyagukban őrizték meg az elmúlt néhány milliárd év történetét.

Vizsgálatukkal visszarepülhetünk az időben abba a korba, amikor még nem létezett sem a Nap, sem a Föld, sem bolygószomszédaink.A Bolygósztori – a Naprendszer története meteorit mintákba rejtve című kiállításon a látogatók megcsodálhatják a legősibb, még a Föld kialakulása előtt keletkezett meteoritokat, a bolygócsírák szétrobbanásával felszínre került bolygómag-anyagokat, illetve a már kialakult és jól ismert égitestszomszédaink, a Hold, a Mars és a Vesta kőzeteit.

Ladislav Kubeš / Getty Images Illusztráció.

Az anyagok interaktív meteoritvizsgáló mikroszkópokkal is megtekinthetők lesznek, sőt a kezünkbe is vehetünk majd néhány darabot az űrből érkezett kövek közül. A tárlaton, amely pénteki és szombati napokon tekinthető meg a csillagvizsgáló kiállítótermében, Szklenár Tamás, az ELKH CSFK Csillagászati Intézetének munkatársa, a Magyar Meteoritikai Társaság alelnöke, a társaság Oktatási és ismeretterjesztési Tagozatának egyik vezetője, a magángyűjtemény tulajdonosa tart szakvezetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik