A rettegett hírű hadvezér, Kasztrióta György, ismertebb nevén Szkander bég egy előkelő albán földbirtokos família gyermekeként látta meg a napvilágot 1405 körül. Édesapja a törökökkel vívott harcok után behódolni kényszerült, majd Drinápolyba – az Oszmán Birodalom akkori fővárosába – küldte gyermekeit, hogy azok túszként biztosítsák hűségét – írja a Rubicon.hu.
A szultán szolgálatában
Idővel Györgyre is sor került, hozzávetőlegesen 18 esztendősen, került Drinápolyba, és mintegy három évet töltött ott. Később áttért a muszlim hitre, belépett a szultán seregébe, ahol a szpáhik közé küzdötte fel magát, és kiterjedt birtokokat szerzett szülőföldjén. A II. Murád szolgálatában megnyilvánuló tehetségét az bizonyítja a legékesebben, hogy a Portán Nagy Sándor után nevezték el – az Alexander török változatából alakult ki a Szkander bég névforma, melyet aztán a keresztény történetírói hagyomány is megőrzött.
A szultán iránti lojalitását az1432–36 közötti albán felkelés idején is megőrizte, többször harcolt a Balkánon Hunyadi János ellen, érdemei elismeréseként 1440-ben Dibra szandzsákbégje lett. Ezekben az esztendőkben azonban közelebbi kapcsolatba került az albán arisztokratákkal, és vélhetően honfitársai befolyására határozott úgy, hogy szembefordul a Portával.
Keresztény szabadságharc élén
A sorsdöntő pillanat 1443 novemberében, a Hunyadi János elleni szerbiai hadjárat idején érkezett el. A később magyar diadallal végződő nisi ütközet kezdetén Kasztrióta György váratlanul kivonta 5000 katonáját a harcmezőről, majd szülőföldjére vonult, és egy hamis fermán segítségével átvette az uralmat Kruja felett.
Hamarosan családjával együtt visszatért a keresztény hitre, és 1444 tavaszán pedig a legbefolyásosabb főurak részvételével ligát alakított. A kicsi – mindössze 18 000 fős – és rendezetlen albán sereg a keresztény államok nagy meglepetésére júniusban, a torviolli csatában győzelmet aratott az albániai bosszúhadjáratra vonuló oszmánok ellen.
Az albán hadvezér túlnyomórészt saját vagyonára és birtokaira, illetőleg a nyugat-balkáni térség arisztokrata családjainak támogatására támaszkodva vívta háborúját, melyet így szükségképpen a várvédelem és a gerilla harcmodor jellemzett. Szkander bég az oszmánok elleni negyedszázados küzdelem során szinte tökélyre fejlesztette defenzív taktikáját: kiváló helyismeretének és merészségének köszönhetően állandó rajtaütéseivel rendre szétforgácsolta a többszörös létszámbeli fölénnyel bíró szultáni erőket.
Egyedül a birodalom ellen
Szkander béget – a magyar királyokhoz hasonlóan – a pápai udvarból is gyakran buzdították a török elleni harcra, ám a Rómától érkező támogatás az albánok esetében is jelképes maradt: miként Hunyadi János, úgy Kasztrióta György is elnyerte a „Krisztus bajnoka” címet, tábornoki rangot kapott, ezek az adományok azonban inkább helyettesítették, mintsem kiegészítették a küldött anyagi javakat.
Ennek következtében Szkander bég 25 éven át tartó küzdelme hosszú távon nem hozhatott jelentős eredményeket; amikor a kiváló hadvezér 1468. január 17-én maláriában elhunyt Lezhe városában, vele együtt a szabadság reménye is sírba szállt. A hős egyetlen fia, János ifjú kora miatt nem állhatott a felkelés élére, így a látszólag kifogyhatatlan erőforrásokkal bíró oszmánok lassan felülkerekedtek a harcias nyugat-balkáni népen, mely az állandó háborús pusztítás miatt ekkor már szörnyű nyomorban tengődött.
