Tudomány

Kiderült, hol a leggyakoribbak a földrengések Magyarországon

FredFroese / Getty Images
FredFroese / Getty Images

Négy évig tartó munka után elkészült az a szeizmotektonikai térkép, amely országos skálán mutatja meg Magyarország fiatal és aktív törésvonalait, a földrengések eloszlását, így a földrengés-veszélyeztetettség szempontjából legérzékenyebb területeket – írja az MTI a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet tájékoztatása alapján.

A térkép alapjául szolgáló modellt a földkéreg szerkezete, a korábbi földrengések által létrehozott törésvonalak és kéregmozgások alapján készítették el a szakemberek. A tájékoztatás szerint Magyarország földrengés-aktivitása közepes, ami nem jelenti azt, hogy valamennyi földrengés mérsékelt erősségű, csak azt, hogy a nagy rengések ritkák. A múltban több, komoly pusztítást okozó földrengés sújtotta az országot.

A statisztikai vizsgálatok alapján 5-ösnél nagyobb magnitúdójú földrengés Magyarországon átlagosan 40-50 évente fordul elő.  

Azonban egy-egy nagyobb földrengés beláthatatlan következményekkel járna a kritikus infrastruktúrák sérülékenysége miatt. Éppen emiatt nélkülözhetetlen, hogy a kutatók tisztán lássák a nagyobb rengések okait, kialakulását, a tektonikai mozgások folyamatát és várható következményeit. A földrengések elleni védekezés leghatékonyabb módját a földrengésbiztos építkezés jelenti.

Ehhez nyújt majd segítséget a térkép, amely mind a helyi szeizmikus kockázatelemzések, mind pedig az országos léptékű infrastrukturális stratégiai tervezések alapjául szolgálhat. A kutatás során az is kiderült, hogy az első ismert földrengés Magyarország területén, melyről feljegyzés maradt fenn, 456. szeptember 7-én Savariában, a mai Szombathely környékén volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik