Magyarország mérsékelt klímáján az állatok életét alapjaiban határozza meg az évszakok ciklikussága. A gerincesekről – főleg az emlősökről és a madarakról – nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy a tavasz az utódok születésének időszaka. Azért van így, hogy a nyári bőséget maximálisan kihasználhassák növekedésük során. A nyár végén, az ősszel pedig már a kalóriagyűjtés, a túlélés kerül fókuszba: ki-ki a maga módján, de minden állat a télre készül.
Az ízeltlábúak némileg kivételt képeznek, sokuk ugyanis az év során többször is szaporodhat, illetve még a hideg évszak előtt elpusztul, a faj fennmaradását a következő évben kikelő új generáció biztosítja. Ami viszont minden egyes állatban közös, hogy a táplálékban szegény, fagyos tél jelenti számukra a legnagyobb kihívást.
Milyen módszerekkel vészelik át a hazai állatok a telet? Milyen nehézségek adódhatnak a télen a klímaváltozás hatására? Dr. Földvári Gábor biológussal, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének főmunkatársával beszélgettünk.
Kőkemény alkalmazkodás
A tél megkerülhetetlen, más évszakokkal összehasonlítva extrém módon negatív környezeti tényező, ami az élet minden területére kihat. A természet legfőbb parancsa ilyenkor a túlélés, bármi áron. A testhőmérsékletüket szabályozni képes emlősök és madarak számára nem is feltétlenül a hideg a legnagyobb probléma, hanem a növényi szerves anyag – minden táplálék alapja – hiánya vagy korlátozott mennyisége.
Az állatvilág alapvetően három stratégiát követ: egyesek helyben maradva aktívan alkalmazkodnak a hideghez és a kevesebb táplálékhoz, mások jobb körülményeket keresve vándorolnak, a harmadik csoport pedig dermedtségbe, »téli álomba« merül
– mondja a 24.hu-nak Földvári Gábor.
Az evolúció igen keményen méri az alkalmazkodás lehetőségét, ez nem valami aktív, tudatos cselekvés, hanem szelekció eredménye: azok az egyedek éltek túl és tudtak tovább szaporodni, amelyek életben maradtak a szűkös és egysíkú téli diéta mellett is. Gondoljunk bele, mi történne, ha mi, emberek hónapokig csak kenyeret ennénk, és abból sem annyit, hogy rendszeresen jól lakjunk. Hamar hiánybetegségek alakulnának ki, rámenne az egészségünk, legyengülnénk, kiszolgáltatottabbá válnánk a külső körülményeknek, sokan bele is halnának.
A telet hazánkban átvészelő állatokat az tette erre alkalmassá, hogy azon kevés túlélők leszármazottai, amelyek képesek voltak tolerálni az extrém hatásokat. Főként növényevőkről van szó, a ragadozók számára inkább mennyiségi, mint minőségi problémákat okoz a tél.
Halálközeli állapotból indulhatott
A vándorlásról nyilvánvalóan azonnal a madarak jutnak eszünkbe, de nem csak ők alkalmazzák, és esetükben sem kell mindig nagy távolságokra gondolnunk. Keményebb fagy, jelentős hótakaró érkezését az egyébként itthon telelő szárnyasok sem várják tétlenül, néhány száz kilométert délebbre húzódnak akár hazánkon belül, akár a Mediterráneumba – ezekből a kisebb, az időjárási szélsőségek elkerülésére irányuló mozgásokból alakulhatott ki egyébként egyes madarak mai, kontinenseken átívelő vándorlása. Az emlősök is igyekeznek védettebb völgyeket keresni, magas hegységekből pedig jellemzően az állatok lejjebb ereszkednek, enyhébb klímájú területekre. És ne feledjük az olyan nagy volumenű szárazföldi vándorlásokat sem, amit például a rénszarvasok hajtanak végre évről évre a téli táplálékért.
Harmadik kategóriánkba azokat helyeztük, akik fizikailag ugyan itthon maradnak a télben, de funkcionálisan gyakorlatilag „kikapcsolják” magukat. A téli álom – valójában egy dermedt állapot, amelynél az anyagcsere, a légzés, a szívverés, az egész szervezet működése minimálisra csökken – is rendkívüli alkalmazkodást igényel, nem csak annyiból áll, hogy az illető alszik egy jót, amíg a körülmények jobbra fordulnak.
Kezdetben feltételezhetően halálközeli állapotról lehetett szó, amely hosszú evolúciós alkalmazkodás útján vált a mostani, szabályozott »téli álommá«. Ami még így is extrém helyzet
– emeli ki a biológus.
Számos variációját ismerjük a tényleg teljes hibernációtól a felszínesebb „alvásig”, közben meg-megébredve, táplálékot keresve vagy a korábban elrejtett készleteket felkeresve. Összességében pedig bármelyik stratégiáról van is szó, a módszerek rengeteg kisebb-nagyobb eltérést mutatnak: még a fajok szintjén is más és más lehet a siker kulcsa.
Hó és fagy
Ami fontos, az a felkészülés: komoly energia, jellemzően zsír felhalmozása nélkül nem megy. A hosszabb távú vándorláshoz tartalékok kellenek éppúgy, mint a dermedten eltöltött hónapokhoz, de még a helyben maradó, itt élelmet találó állatok többsége sem bírná ki tavaszig csak a tél nyújtotta menün. A téli álomhoz jól megválasztott búvóhelyre is szükség van, ami lehetőleg mentes a fagytól, és megfelelő rejteket nyújt a ragadozók elől.
Komoly jelentősége van az időzítésnek is, nem minden esetben egyértelmű, hogy milyen hatások alapján dönti el az állat a visszavonulás idejét. Nem kizárólag a hőmérséklet, csapadék, páratartalom vagy egyéb időjárási tényezők állnak a háttérben, kullancsokról például biztosan tudjuk, hogy a nappalok rövidülése alapján váltanak téli üzemmódra. Még a közönséges kullancs esetében is, amely lényegében vak, csupán a fényt képes érzékelni, vagyis megkülönböztetni a sötétségtől.
A hó egyeseknek áldás, másoknak átok. Nehezen hozzáférhetővé tesz minden táplálékot, gátolja a mozgást, viszont jó hőszigetelő. A hó nélküli erős fagy komoly pusztítást végezhet a dermedt állapotban lévő állatok körében, de erre is van válasz: komoly hidegben például egyes denevérek megébrednek, és egy kis mozgással melegítik fel magukat.
Pusztító szélsőségek
A hó és a fagy viszont a klímaváltozással egyre ritkább vendég Magyarországon, így joggal merülhet fel tehát a laikus elmében, hogy ha a tél enged szorításából, vajon az állatvilág is fellélegezhet? A hatás azonban inkább vegyes, sőt sok esetben negatív, méghozzá azért, mert az átlagokban tapasztalható enyhülés a mindennapok szintjén jelentkező egyre gyakoribb és súlyosabb szélsőségekből adódik össze.
Amikor a hőmérséklet több napra és jelentősen 0 fok fölé emelkedik, sok téli üzemmódban lévő állat felébred, hiszen az enyhe téli napokon alkalma nyílik tápanyagraktárait pótolni. Amikor visszatér a hideg, ő is visszaalszik, azzal még semmi baj nincs, ha egy télen 1-2 alkalommal ilyen történik. Ám az már halálos csapda, ha kiszámíthatatlanul és gyors egymásutánban követik egymást a hideg és meleg periódusok.
Minden ébredés, a testhőmérséklet feltornázása, a szervezet »beindítása« rendkívül energiaigényes. Ha ez gyakran megesik, és az állat nem tudja pótolni az ilyenkor elhasznált tartalékait, nem éli túl a telet
– mutat rá Földvári Gábor.
Magyarán tehát a klímaváltozás papíron ugyan enyhébb teleket eredményez, de a szélsőségek, a kiszámíthatatlan időjárás a gyakorlatban még pusztítóbb lehet, mint a havas, fagyos telek, amelyhez a hazánkban őshonos fajok nemzedékek ezrein át alkalmazkodtak.
A másik oldalon a helyben maradó állatok már most tapasztalhatják a vegetációs időszak megnyúlását, aktív időszakuk gyakran februártól novemberig tart – a nyugalmi időszak pedig lecsökken. A hatás szerteágazó: egyeseknek kifejezetten „jól jön”, mások alkalmazkodnak, és olyan fajok is lesznek, amelyek eltűnnek Magyarországról. Mindenesetre a klímaváltozás hatására a már most is enyhébb környezeti körülményekhez szokott inváziós fajok tömegei érkeznek, így a Kárpát-medence élővilága jelentősen átalakulhat a jövőben.
