Az 1886-ban, Szarvason született Bajcsy-Zsilinszky Endre 1908-ban előbb államtudományból, később jogtudományból szerzett doktorátust szerzett, majd 1912-től köztisztviselőként helyezkedett el Árva vármegyében. Az első világháború előtti éveket egy gyilkosság árnyékolta be, amelyet a férfi – máig tisztázatlan körülmények között – öccsével, Gáborral együtt követett el.
Történt ugyanis, hogy Áchim L. András parasztpárti politikus bíráló cikket írt idősebb Zsilinszky Endréről, aminek következtében a két testvér felkereste őt békéscsabai lakásán. A szóváltás végül tettlegességig fajult, mire a tartalékos huszártiszt öccse védelmében pisztolyával halálosan megsebesítette a férfit. A Zsilinszky-fivéreket végül felmentették a gyilkosság vádja alól – írja a Rubicon.hu.
Fajvédő, antifasiszta
Az első világháborúban évekig, több fronton is harcolt, többször kitüntette magát, amiért 1925-ben vitézi címet nyert, ennek alkalmából bővítette ki vezetéknevét az édesanyjától származó Bajcsy előtaggal. A formálódó keresztény-konzervatív rendszer támogatására 1919-ben megalapította a Szózat című lapot, a politikában pedig a Gömbös által vezetett szélsőjobboldali frakció felé orientálódott. Követte az ellenzékbe vonuló Gömbös Gyulát, aki 1923-ban megalapította a Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártot, vagyis a Fajvédő Pártot. Az évtized végéig Bajcsy-Zsilinszky radikális hangnemben – gyakran antiszemita éllel – politizált, és ellenzéki szellemiségben vezette a Vitéz, a Magyarság, majd az Előőrs című lapot is.
Miután Gömbös a fajvédőkkel testületileg visszalépett az Egységes Pártba, Bajcsy-Zsilinszky a „másik irányba” indult el, vagyis a mérsékelt ellenzék – például a népiek – felé tájékozódott, közben pedig a nemzetiszocializmussal szemben egy másfajta nacionalizmust képviselt. 1930–31 során megalapította a Nemzeti Radikális Pártot, mely 1936-ban fuzionált Eckhardt Független Kisgazdapártjával: az újságíró ebben az évtizedben a Szabadság, majd a Független Magyarország hasábjain hirdette nézeteit, melyek fókuszpontjában a nemzetiszocialista Németország ideológiájának elutasítása állt.
A nácik célkeresztjébe került
A törvényhozásba végül 1939-ben, kisgazda színekben ülhetett vissza, téves mandátuma alatt pedig az antifasiszta ellenzék vezéralakjává nőtt: a sajtóban és felszólalásaiban határozottan ellenezte az egyoldalú németbarát politikát, ehelyett sokkal inkább a Duna-völgyi kis népek összefogásának szükségszerűségére igyekezett felhívni képviselőtársai figyelmét. 1941 karácsonyán ő is részt vett a Népszava híres különszámának szerkesztésében, a következő évben pedig főszerepet játszott a Magyar Történelmi Emlékbizottság megalapításában és a március 15-i antifasiszta tüntetés megszervezésében is. Az 1942 januárjában végrehajtott újvidéki mészárlást követően Bajcsy-Zsilinszky Endre a Parlamentben követelte a gyalázatos incidens kivizsgálását és a vétkesek bíróság elé állítását.
Politikusi tevékenysége és publicisztikája okán korán a Gestapo figyelmének középpontjába került, így, miután az ország 1944. március 19-én német megszállás alá került, az elsők között volt, akiket a nácik „megkerestek.” Az újságíró fegyverrel fogadta a katonákat, akik tűzpárbajban megsebesítették, majd több hónapra fogságba hurcolták. Csak október 11-én, a kiugrást előkészítő Lakatos-kormány kérésére került szabadlábra, féléves fogsága ellenére pedig a korábbinál is bátrabban fogott bele az antifasiszta ellenállás megszervezésébe.
Miután a kiugrási kísérlet októberben elbukott, és Szálasi Ferenc átvette a hatalmat, a publicista elvállalta a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának elnökségét és a fegyveres ellenállás megszervezését, azonban árulás következtében a hungarista Számonkérő Szék november 23-án elfogta, és előbb a Margit körúton, majd Sopronkőhidán őrizte. Bajcsy-Zsilinszky Endrét, aki politikai karrierje során – sokakkal ellentétben – a szélsőjobboldali radikalizmustól jutott el a nácizmus feltétlen elutasításáig, a nyilasok 1944. december 23-án kötél általi halálra ítélték, másnap pedig a sopronkőhidai börtönben fel is akasztották.
