Az első világháború előtti évtizedek komolyzenei célkitűzése a verbunkos muzsikában és a népies műdalokban gyökerező sajátosan magyar szimfonikus zene létrehozása volt. Ennek legismertebb képviselőjévé Hubay Jenő, a világhírű hegedűművész vált, akinek közkedvelt magyaros darabjai – mint a Csárdajelenetek, A falu rossza és a Lavotta szerelme – mára feledésbe merültek.
Mulatás, cigányozás
A magyar nóta és az ezzel lassan azonossá váló cigányzene a nemzeties zenekultúra sokkal közkedveltebb műfajának számított. A mulatás, a cigányozás a 19. század végére a magyar úri osztályok tipikus szórakozási formájává vált, amelynek a falusi jegyző éppúgy hódolt, mint a miniszterelnök, gróf Tisza István, valamint a kolozsvári betegbiztosítási pénztár huszonéves szociáldemokrata tisztviselője: Kun Béla.
A nagyvárosi polgárság viszont elsősorban a Budapesten éppen ezekben az években megszületett operettet kedvelte inkább. A zenei csodagyerekként induló szegedi Huszka Jenő Bob hercegét 1902-ben mutatták be, míg az osztrák-magyar Lehár Ferenc egyik legismertebb művét, A víg özvegyet 1906-ban, Jacobi Viktor Leányvásárát 1911-ben, a tipikusan magyar és budapesti Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét pedig 1916-ban, akár csak Szirmai Albert művét, a Mágnás Miskát.
A nagyvárosok másik, az operettnél populárisabb zenei műfaját a kuplék jelentették. Ezek koronázatlan királya Zerkovitz Béla volt, akinek érzelgős és hatásvadász melódiái ugyanolyan gyorsan váltak népszerűvé, mint a különböző operettdalok, például a Hajmási Péter, Hajmási Pál vagy a Csak egy kislány van a világon.
A különböző könnyűzenei daraboknak a századforduló éveiben elsősorban az 1908-ban Nemzeti Színházzá alakuló Népszínház adott otthont, valamint az 1903-ban megnyílt Király utcai Királyszínház. Itt mutatták be 1904-ben a népies daljáték és az operett összeházasításából született János vitézt, Kacsóh Pongrác Heltai Jenő szövegeire írt dalművét, amely a korszak legnagyobb színházi sikerének bizonyult.
Új otthont kap a műfaj
Az operett az első világháború utáni években is megőrizte népszerűségét. A Lili bárónő (1919) Huszka Jenőtől, a Marica grófnő (1924) Kálmán Imrétől vagy a Mosoly országa (1930) Lehár Ferenctől ugyanolyan nagy kasszasikereknek bizonyultak, mint a századelő klasszikusai. Ezért 1922. december 22-én egy újabb fórumot kapott a műfaj: a Nagymező utca 17. szám alatti épületben megnyitotta kapuit a Fővárosi Operettszínház.
Az új zenés színháznak helyet biztosító épület évek óta a könnyűzene egyik fővárosi otthonának számított. A tulajdonos, Somossy (Singer) Károly az 1890-es évek elején építette át zenés mulatóvá, amely 1894 és 1899 között Somossy Orfeumként működött, színpadán a hazai énekesek mellett számos külföldi sztár is fellépett. Fő attrakciója a kalandos előéletű Carola Cecília volt, aki sanzonokat és operettdalokat egyaránt énekelt, és az 1910-es évekig a pesti éjszaka királynőjének számított.
A magas gázsik miatt az orfeum 1899-ben csődbe ment, ettől kezdve egy új tulajdonos, Waldmann Imre működtette Fővárosi Orfeum néven. Színpadán továbbra is felléptek énekesek, de mellettük artisták, bohócok és különböző zenekarok is. Egy alkalommal a berlini Max Reinhardt társulatának a játékát is megcsodálhatták az érdeklődők.
A háború vége felé az intézmény bezárt, az épületet pedig egy amerikai vállalkozó, Ben Blumenthal bérelte ki, és alakíttatta át színházzá. Az asztalok helyére széksorok kerültek, az épületet pedig elnevezték Fővárosi Operettszínháznak, amely Földes Imre és Buttykay Ákos Olívia hercegnő című operettjével debütált 1922. december 22-én. Az intézmény néhány év alatt az operettelőadások első számú színhelyévé vált. Működését olyan híres művészek fémjelzik, mint Bársony Rózsi, Honthy Hanna, Felföldi Anikó, Fónay Márta, Galambos Erzsi, Lehoczky Zsuzsa, Németh Marika, Oszvald Ildikó, Petress Zsuzsa, Tiboldi Mária, Zentai Anna, a férfiak közül pedig Feleki Kamill, Harsányi Frigyes, Latabár Kálmán, Rátonyi Róbert és Sárdi János.
Az operettszínház a magyar történelem minden 20. századi viharát túlélte, és az 1960-as évektől sikeresen tágította repertoárját a musical irányába. Az új műfaj nagy sikerei közé tartozott a My Fair Lady, a Hello, Dolly!, a West Side Story, a Hegedűs a háztetőn, a Kabaré és az Őrült nők ketrece. Eközben persze a régi nagy sikerekről sem feledkeztek meg: a Marica grófnőnek, a Víg özvegynek és a Csókos asszonynak éppúgy örült a közönség, mint egy évszázaddal korábban.
Az intézmény 1998-tól a színház Budapesti Operettszínház néven működik, és az 1999–2001-es rekonstrukció óta 901 férőhellyel rendelkezik.
