Tudomány

Rejtett jeleket találtak egy középkori kéziraton

Szakértők egy csoportja rejtett jeleket, köztük vázlatokat és rajzokat talált egy középkori kéziraton – írja a Live Science. A kutatók úgy gondolják, hogy a lapokba karcolt jegyzetek egy Eadburg nevű, magas státuszú, tanult nőtől származnak.

A dokumentum az Újszövetséghez tartozó, Az apostolok cselekedetei című könyv latin nyelvű másolata, amelyet 700-750 között készítettek. A kéziratot az Oxfordi Egyetem Weston Könyvtárában őrzik. Jessica Hodgkinson, a Leicesteri Egyetem doktorandusza a szöveget vizsgálva az egyik lapon egy keresztre, illetve az Eadburg névre lett figyelmes. Utóbb képalkotó technikával is tanulmányozták a dokumentumot, és újabb metszéssel rögzített jelekre bukkantak.

Hodgkinson szerint Eadburg teljes nevét öt lapon is kimutatták, ezek mellett pedig további tíz lapon rövidített formában fedezték fel.

A karcok feltételezhetően a fontosabb részletek megjelölését szolgálták. A szakértők szerint a legvalószínűbb magyarázat az, hogy maga Eadburg hagyta a nyomokat.

aluxum / Getty Images Illusztráció.

Hogy ki volt a nő, azt egyelőre nem tudni. Az egyik lehetséges jelölt egy Eadburg nevű apát, aki egy női közösséget vezetett a 8. század közepén, de más személyek is szóba jöhetnek. Hodgkinson abban bízik, hogy idővel sikerül beazonosítani az érintettet, a kutató emellett a rejtett feliratokat is tovább akarja elemezni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik