ullstein bild / Getty Images
Tudomány bbc history

Vadkanagyarral pótolták a viking harcos péniszét

Testvérek és nők a hadjáratokban, a népek olvasztótégelye és szerteszét hurcolt betegségek – az új kutatások gyökeresen megváltoztatták a vikingekről alkotott képünket. A BBC History magazin novemberi számában több cikket közöl arról, hogy milyenek is voltak valójában „a vizek nomádjai”.

Mindig tudtuk, hogy az utazás és a felfedezés a viking korszak fontos eleme volt; a vikingek nyugaton Észak-Amerikába, délen Marokkóba és keleten Bagdadba is eljutottak. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez a népmozgás kizárólag Skandináviából indult, ahová a későbbiekben sokan hazatértek, de az új bizonyítékok fényében már más kép tárul elénk.

A csontok és fogak kémiai jellegzetességei arra engednek következtetni, hogy a viking települések az etnikumok olvasztótégelyei voltak.

Egy pár éve lezajlott széles körű DNS őskutatás során egy koppenhágai kutatócsoport a viking világ temetkezési helyeit elemezte, mert szerettek volna még többet megtudni a népmozgásokról. A Norvégiából, Dániából és Svédországból kiinduló migráció nyomainak feltárása mellett a csoport arra is talált bizonyítékot, hogy sokan költöztek Skandináviába – néhányan egészen váratlan helyről, például Dél-Európából. Ennek nem kellene a teljes meglepetés erejével hatnia: végül is a vikingeknek kiterjedt kapcsolataik voltak Bizánccal, sőt Kelet-Európa folyóhálózatán keresztül a Közel-Kelettel is.

Sokszínű genetikai eredet

A csoport kutatásai szerint a Balti-tenger szigeteinek népessége, mint például Gotlandé, genetikai sokféleséget mutat. Ez azt jelzi, hogy ezek a nemzetközi kereskedelem népszerű központjai voltak. Nehéz kideríteni, hogy pontosan hogyan és mikor zajlott ez a genetikai keveredés, a DNS-ből csak a származás fejthető fel, nem pedig egyes személyek utazásainak története.

De egy másik tudományos technika – az izotóp analízis – bepillantást nyújt az első generációs bevándorlók életébe. Bármilyen furcsa, valóban szó szerint azok vagyunk, amit megeszünk, mivel fogainkban és csontjainkban kémiai jellegzetességként őrződött meg a talaj mögöttes geológiája, amiből a táplálékunk kinőtt, és azoké a területeké, ahova esőként lehullott az ivóvizünk.

Anglia feltehetően viking támadóitól – és a Svédország déli csücskében, Trelleborgban talált, valószínűleg Norvégia és Dánia királyának, I. (Kékfogú) Harald Gormssonnak seregéből – származó maradványok azt mutatják, hogy e csoportok tagjainak sokszínű a genetikai eredete. Például az angliai Weymouth-ban feltárt tömegsírban a sarkvidékről, sőt talán Lengyelország területéről származó harcosokat is eltemettek.

Ehhez hasonlóan a svédországi Birka (Björkö) viking település temetőiben a kutatók számos bevándorló nyomára bukkantak, ami arra enged következtetni, hogy a város soknemzetiségű település volt, és ez azt jelzi, hogy fontos kereskedelmi központ lehetett.

Családok fegyverben

Az izlandi sagák tele vannak olyan történetekkel, amelyekben közeli rokonok harcolnak együtt külföldön, mint például a legendás Ragnar Lothbrok és fiai, akik a történet szerint a IX. századi Angliában dúltak. De mostanáig nem sok bizonyítékunk volt rá, hogy ez tényleg így volt-e. Bár Ragnar vitézségét még nem tudjuk megerősíteni, de a DNS-kutatások egy dolgot megerősítenek: a viking támadásokat olykor családi kötelékben hajtották végre.

Az 1970-es években Reptonban, Derbyshire egy kis falujában a régészek feltárták Anglia valószínűleg legismertebb viking temetkezési helyét. A merciai királyi család legszentebb temetkezési helyén, a Szent Wystan-templom szomszédságában egy IX. századi sírban két férfi testét találták meg egymás mellett. Az idősebbet, akinek a régészek a reptoni harcos nevet adták, Thor kalapácsát ábrázoló függővel a nyakában, karddal az oldalán temették el. Végzetes sérülései mutatják, hogy a reptoni harcos különösen erőszakos halált halt, többek között a combcsontját érte egy csapás, ami valószínűleg a péniszét is levághatta.

Vadkanagyarat tettek a helyére, feltehetőleg azért, hogy a túlvilágon helyettesítsék azt, ami elveszett.

Mellette egy szintén súlyos sérülésekkel borított fiatalember holtteste feküdt, de mellette csak kevés sírmellékletet találtak. A sírjukat egy szépen faragott keresztény kőkereszt széttört és meggyalázott darabjaival fedték be. Egy ideig azt gondolták, hogy a fiatalabb férfi fegyverhordozó lehetett, akit talán azért öltek meg, hogy szolgálja urát a túlvilágon. Most az új DNS-kutatás felfedte, hogy ők ketten elsőfokú rokonok – valószínűleg apa és fia lehettek. Talán ők ketten vezették az Angliát a 860-as, 870-es években dúló Nagy Pogány Sereget.

A családi kötelékben végrehajtott támadásoknak még ennél is fényesebb bizonyítéka az észtországi Salméban, Saaremaa szigetén feltárt hajós temetkezés 750-ből, a viking korszak csúcspontjából származik. Útépítési munkálatok során két, partra húzott és eltemetett hajót fedeztek fel, és a hajótestben 41 holttestet találtak. A legtöbb holttest – mind férfi – a nagyobb hajóban egymásra rétegezve feküdt, fényűző sírmellékletekkel: díszes fegyverekkel, játékok darabjaival, és feláldozott állatokkal együtt.

Komoly sérülések és a hajó gerendái közé szorult nyílhegyek tanúsítják, hogy valószínűleg egy sikertelen küldetés vagy támadás során vesztették életüket. A tárgyak típusa és a halott férfiak fogainak izotóp analízise azt mutatja, hogy Svédország középső részén nőttek fel. A koppenhágai kutatócsoport által végzett DNS-vizsgálat feltárta, hogy a harcosok között négy, egymás mellé temetett testvér is volt.

Nők is harcoltak?

A vikingekről szóló történeteknek hagyományosan a férfiak a főszereplői, akik hajóra szálltak és merész utakra indultak, zsákmányszerző rabló hadjáratokat vezettek külföldön. Azt hihetnénk, hogy a nők csupán türelmesen vártak otthon, vezették a családi birtokot, amíg a férjük és apjuk visszatért a hadizsákmánnyal. A női sírokban sűrűn talált külföldi, egzotikus tárgyakat csaknem mindig ajándéknak tekintették, azonban az új bizonyítékok kezdik megcáfolni ezt az elméletet. Az izotóp analízis arról árulkodik, hogy a nők is utaztak, mind Skandináviában, mind másutt Európában. Az angliai Yorkshire déli részén, Adwick-le-Streetben az izotópos vizsgálat kimutatta, hogy egy skandináv stílusú brossal eltemetett nő valószínűleg Norvégia nyugati részén nőtt fel.

Reptonban a 873-as Nagy Pogány Sereg téli táborában, egy háborús halottakat tartalmazó tömegsírról azt gondolták, hogy több női holttestet is tartalmaz. Ezekről kezdetben úgy vélték, hogy a skandináv férfiak helybéli feleségei vagy rabszolgái voltak. De az izotópos vizsgálat itt is felfedte, hogy közülük jó néhányan Skandináviában nőhettek fel. Mostanra már világossá vált, hogy a nők jelentős szerepet játszottak a viking kor népességdinamikájában, bár egész pontosan nem tudjuk, milyet. Jóllehet a külföldön eltemetett asszonyok közül sokan lehettek békés bevándorlók, de Svédországban az egyik temetkezési hely azt sugallja, hogy nem mindegyikük esetében volt ez igaz.

2017-ben kutatók egy csoportja egy új DNS-őskutatás eredményét jelentette be a Stockholm közelében lévő Birka (Björkö) viking település egyik leglátványosabb harcossírjával kapcsolatban. A kamrasír (száma Bj 581) egyetlen testet tartalmazott, számos fegyvermelléklettel és két ló maradványaival – az egyik teljesen fel volt szerszámozva, mintha csak csatába készülne. A DNS-vizsgálat legnagyobb meglepetésre azt vetette fel, hogy ez a személy, akit a viking harcos archetípusának gondolnánk, genetikailag nő volt.

A leletek nagy port vertek, mert a harcos nőket gyakran mitológiai alakoknak tartották. Néhányan még vitatják a Bj 581 lelet értelmezését. Szerintük, bár genetikailag nő, a harcos férfinak tarthatta magát (vagyis transznemű volt). Mások úgy vélik, hogy bár fegyverekkel temették el, ez még nem elég bizonyíték arra, hogy harcos volt. Mégis – valaki rengeteg energiát áldozott rá, hogy annak mutassa a halálban. Ez azzal a tudással karöltve, hogy a nők is részt vettek a hadmozdulatokban Skandinávia területén és azon kívül is, arra utal, hogy talán a Bj 581 kamrasír tartalma nem is olyan különös.

Gyilkosok határok nélkül

2020-ban egy genetikával foglalkozó kutatócsoport bejelentette, hogy az általuk vizsgált régi csontvázakon az eddigi legkorábbi himlőfertőzés nyomait találták meg. A csoport 1800 személy DNS-ét elemezte, akik közül néhányan a közelmúltban születtek, néhányan pedig akár 31 ezer évvel ezelőtt, és azt találták, hogy 13-an a fekete himlőt okozó variola vírussal a szervezetükben haltak meg.

Szinte hihetetlen, de két XIX. századi csontváztól eltekintve, mindegyiket a vikingekhez kapcsolódó temetkezési helyeken találták meg Skandináviában, Angliában és Oroszországban, egyet pedig egy feltehetőleg kivégzett bűnöző sírjában, amelyet az oxfordi St. John’s College-nál találtak. Ezek az eredmények azt sugallják, hogy a viking korban a népesség mobilitása jelentős tényező lehetett a vírus gyors terjedésében.

Ez a felfedezés nem az első, mely a vikingek vándorlásához köti egy halálos betegség terjedését. Néhány évvel korábban a kutatók azt fedezték fel, hogy a lepra egy bizonyos variánsa Skandináviából került Angliába és Írországba, amiért ismét csak a vikingeket teszik felelőssé. A kutatók azt feltételezik, hogy a betegség a mókusszőrme-kereskedelem révén terjedt, mert az állatok prémje értékes árunak számított, és nagy távolságokra szállították.

Elképzelhető, hogy a fekete himlő is hasonló okokból terjedt. Az ilyen és ehhez hasonló betegségek terjedése váratlan és hátrányos következménye volt a vikingek utazásainak, és az ezzel járó globalizációnak.

A cikk teljes változata és a vikingekről szóló összeállítás a BBC History magazin legújabb, novemberi számában olvasható. Ebből kiderül, hogyan viselkedtek a viking nők otthon és a háborúban, hogyan gondolkoztak a vikingek a földi és a túlvilágról, és hogyan kerültek kapcsolatba a magyarokkal.

Ajánlott videó