Tudomány

A földön kívüli élet nyomait őrizheti ez a marsi kőzet

Izgalmas helyszínre érkezett a NASA marsjárója a Jezero-kráter fenekén – írja a Space.com. A Perseverance olyan kőzetekre fog itt vadászni, amelyeket a víz alakított ki a finom üledékek lerakásával.

A kutatók abban bíznak, hogy az érintett anyagokban az egykori életről árulkodó szerves molekulákra bukkanhatnak.

A szakértők hónapok óta várták, hogy elkezdhessék megvizsgálni a Yori-hágónak hívott területet. Mintegy 3,5 milliárd évvel ezelőtt a környéken egy legyező formájú delta húzódott, a folyó egy tóba ömlött.

Bár napjainkban a Mars egy igen barátságtalan égitest, a távoli múltban más volt a helyzet. A kutatók többsége úgy gondolja, hogy a vörös bolygón egykor nagy mennyiségű víz volt, környezete pedig az élet számára is alkalmas lehetett.

NASA/JPL-Caltech

A Yori-hágó azért keltette fel a szakértők figyelmét, mert a Perseverance itt egy olyan kőzetet figyelt meg, amely sokban hasonlít egy korábban elemzett homokkőre. „Gyakran előnyben részesítjük az ehhez hasonló finomszemcsés üledékes kőzetek tanulmányozását, amikor szerves anyagokat és potenciális biológiai jeleket keresünk” – mondta Katie Stack Morgan, a NASA Jet Propulsion Laboratory munkatársa és a projekt kutatója. A szakértők szerint a hasonló kőzetekben észlelhetik a legnagyobb eséllyel az élet nyomait.

A Perseverance 2021 februárjában landolt a Marson. A robot nem sokkal később megkezdte a Jezero-kráter feltérképezését, eddig 14 mintát gyűjtött be a térségben. Az anyagokat egy későbbi, a NASA és az Európai Űrügynökség által irányított küldetéssel fogják elhozni a Földre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik