Az első világháborút követő években a szélsőjobboldali politikai erők szerte Európában megerősödtek, különösen így volt ez a vesztes országokban, köztük Magyarországon is. Az 1918–1919-es forradalmak alatt és a Tanácsköztársaság 1919. augusztusi bukása után több olyan szervezet jött létre, amely nemcsak a kommunizmussal, hanem a demokráciával, a liberalizmussal, sőt a háború előtti konzervatív-liberális jellegű parlamentarizmussal is szembefordult, miközben a régi határok megvédését követelte. Legharcosabb csoportjaik részben a tényleges és tartalékos katonatisztek, részben a megszállt, majd elcsatolt területekről menekült több tízezernyi közigazgatási tisztviselő, tanár és egyéb értelmiségi közül kerültek ki.
Keresztény fajvédelem
A fenti csoportok képviselői alakították meg 1918 novemberében az Ébredő Magyarok Egyesületét (ÉME) és a Magyar Országos Véderő Egyletet (MOVE), valamint a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét (MANSZ), továbbá több kérészéletű kisebb csoportosulást. E szervezetek közös jellemzője volt a zsidóellenesség is, amely részben a magyar társadalomfejlődés sajátosságaiból eredt, részben a zsidó származású értelmiség egyes csoportjainak forradalmi szerepvállalására adott válasz volt. Hasonló beállítottság jellemezte azokat a keresztényszocialista irányzatokat is, amelyek Bangha Béla és Prohászka Ottokár útmutatását követve a keresztény erkölcs és szellemiség terjesztését a zsidóság diszkriminációjával kapcsolták össze.
A különböző szélsőjobboldali csoportok 1922 szeptemberében létrehozták az Egyesült Keresztény Blokkot. A fenti szervezetek mellett ehhez Friedrich István volt miniszterelnök és néhány általa vezetett királypárti politikus is csatlakozott. A mozgalom céljai a „keresztény fajvédelem” és ennek részeként az 1920-ben bevezetett numerus clausus kiterjesztése, a liberális és szocialista sajtó „megrendszabályozása”, sőt egyes lapok (Világ, Az Est, Pesti Napló) betiltása, továbbá a török nacionalistákkal, valamint a német és az olasz szélsőjobboldali csoportokkal való kapcsolatok ápolása és az intenzív fegyverkezés voltak. Ugyanebben az időben Héjjas Iván, az egykori különítményes parancsnok többször megfenyegette az 1921 tavaszától Bethlen István által irányított kormányt. Kijelentette, hogy
Gömböst kizárták a kormányból
Konzervatív-liberális beállítottságú politikusként Bethlen István a kormánypolitikát balról (szociáldemokraták, liberális demokraták) és jobbról opponáló két „szélsőséggel” egyaránt szemben állt. Első számú ellenfele hagyományosan a baloldal volt, a veszélyesebb viszont – miután hatalmi pozíciókkal rendelkezett és bizonyos mértékig a kormányzó rokonszenvét is bírta – a szélsőjobboldal. Nyilatkozataiban ennek megfelelően általában mindkét irányzatól elhatárolódott, a kormánypolitikát az „arany középúttal” azonosította. A kormány feladata – mondotta például az 1922. júniusi választásokat követően – az, hogy „a maga részéről állandóan és egyforma energiával szálljon szembe úgy az esetleg jobbról, mint a balról mutatkozó felforgató jelenségekkel szemben”. A kormány – nyilatkozta máskor – „a középúton kíván haladni”, és ezen az alapon „keresi az ország rekonstrukciójának és konszolidációjának a lehetőségét”.
A miniszterelnök szélsőjobboldal elleni fellépései közül kettő kapott szélesebb sajtónyilvánosságot. Először az Ausztriához került Burgenland megtámadására készülő Héjjas Iván és társainak a letartóztatása 1922 nyarán. Majd a Friedrich István vezette Magyar Fasiszta Tábor feloszlatása november 12-én. Az utóbbi lépést így indokolta a kormányfő:
Ez a kormány keresztény alapon áll és marad is minden körülmények között. Nincs tehát itt szükség semmiféle fasizmusra, egy idegen intézményre, amely beválhat más államban, de mi maradjunk meg magyaroknak.
Gömbös Gyula, aki ugyancsak részt vett a szervezkedésben, ugyanekkor úgy nyilatkozott, hogy Bethlen és közte „nincsenek ellentétek”, és „ha tempóban van is köztünk különbség, mégis egy táborba tartozunk”. Gömbös nyilatkozata természetesen nem volt őszinte. Mivel 1923 elején tovább folytatta Bethlen-ellenes intrikáit, Bethlen a kormánypárt elhagyására szólította fel. 1923. augusztus 2-án ez meg is történt, Gömbös és a kormánypártból kivált féltucatnyi képviselő ezt követően, 1924 novemberében alakította meg a Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártot, közkeletű nevén a Fajvédő Pártot.
