Visszatekintve jól tudhatjuk, hogy az 1956-os forradalmat véres és átfogó megtorlás követte, a szovjet intervenciót és Kádár János hatalomra kerülését követő hónapokban azonban még egy darabig élt a remény, hogy a régi-új rezsim elnézően fog viselkedni a forradalomban résztvevőkkel szemben.
Amikor aztán a fegyvert fogott felkelőket sorban ítélték halálra vagy hosszú börtönbüntetésre, egyesek még abban reménykedtek, hogy a forradalomban érintett, de a fegyveres harctól távol maradt értelmiségiek és művészek megúszhatják némi dorgálással, a társadalmi béke érdekében Kádárék hajlandóak lesznek az ő tekintetükben tiszta lapot nyitni. Nagyjából a forradalom leverésének egyéves évfordulójára
Írók a rács mögött
Abból, amit azóta megtudhattunk, az is kirajzolódik, hogy a megtorlások meglepően kidolgozott koreográfia mentén haladtak, Kádárék célja pedig az volt, hogy a társadalom minden rétegével világosan megértessék, a hatalom keze újra mindenhova elér, és ha kell, keményen le is csap. Közben azonban cél volt a konszolidáció is, ezt jelezte, hogy 1957. március 15-én Kossuth-díjat kapott Németh László és Szabó Lőrinc is, az Írószövetség tagjai közül pedig „csak” nagyjából húsz főt tartóztattak le, pedig koholt vagy valós bizonyíték ennél sokkal többeknél állt volna rendelkezésre.
Az 1956 őszén korábban elképzelhetetlenül szókimondó viták színterévé váló, majd a forradalom mellé álló, Tamási Áron Gond és hitvallás című, a forradalom ügyéért felszólaló memorandumának december 28-i elfogadásával pedig még az ellenálláshoz is csatlakozó Írószövetség „helyretevése” még 1957 elején megkezdődött. A szövetség működését felfüggesztették, egyes tagjait pedig januárban letartóztatták, tavasszal pedig újabb írók kerültek rács mögé, tárgyalásra és ítéletre várva.
Az írótársadalom kora ősszel is reménykedett az enyhe elbánásban, szeptember 5-én több mint 200 író aláírásával jelent meg egy tiltakozás azzal szemben, hogy az ENSZ napirendjére tűzze a „magyarországi eseményeket”. Mint azóta kiderült, több író is abban a reményben adta a nevét ehhez, hogy cserében enyhe ítéletek születnek majd az íróperekben. Aztán szeptember 20-án még többen, kényszeredetten baráti hangnemű levelet írtak Kállai Gyula megbízott művelődési miniszternek is.
Mi úgy látjuk, hogy a szóban forgó írók megítéléseikben tévedhettek, de a népi demokráciának és a szocialista építésnek a hívei. Ügyüket, mint kultúréletünk Miniszterének, szíves figyelmedbe és jóindulatodba ajánljuk
– írták.
A korábbi elvbarátokkal keményen leszámoltak
De a forgatókönyv ekkor már készen állt: néhány nappal később megkezdődött a „kis íróper”, amelyben négy, inkább a „népiek” táborába tartozó író ült a vádlottak padján (a „húzd meg, ereszd meg” taktika jegyében a „nagy népiek” kimaradtak a szórásból; miközben a Gond és hitvallás terjesztése miatt többeket is elítéltek, a szerzőt, Tamási Áront békén hagyták). Az ebben a perben hozott enyhébb ítéleteket újfent jó jelnek lehetett tekinteni, ám Kádárék sokkal keményebben számoltak le a „renegát kommunistának” tekintett írókkal.
A „nagy íróper” már időzítésében is szimbolikus volt: október 25-én kezdődött meg a később négy vádlott, Déry Tibor, Háy Gyula, Tardos Tibor és Zelk Zoltán elítélésével végződött per. Bemutatkozott a Vida Ferenc tanácselnök vezette Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa is, amely aztán Nagy Imréék és mások perében is futószalagon szállította a véres ítéleteket. A „kiugrott” kommunista írók pere volt az igazi főpróbája a hasonlóan árulónak tartott Nagy Imre-csoport elleni eljárásnak, és itt ki is derült, hogy a korábbi elvbarátok kemény elbánásra számíthatnak.
A 75 éve, 1957. november 13-án kihirdetett súlyos ítéletek (a betegeskedő Déry életfogytiglannak beillő 9, Háy 6, Zelk 3, Tardos 1,5 évet kapott „a népi demokratikus államrend megdöntésének kísérletéért”) nemzetközi tiltakozást is kiváltottak. Ennek is köszönhető talán, hogy az összesen nagyjából 20 „leültetett” irodalmár többségét 1960–1961-ben szabadon bocsátották, de az üzenetet így is a legtöbben megértették: sem a népszerűség, sem a művészi alkotások színvonala nem nyújt védelmet annak, aki fel mer lépni a hatalom ellen.
