Már a 65 évvel ezelőtti tárgyaláson kitűnt, hogy a hidegháború történetének egyik legeredetibb kémje ül a vádlottak padján, a bíró értékelte is e teljesítményt: a Rudolf Abel néven elhíresült szovjet hírszerzőt a bíróság 30+15 év börtönre ítélte.
Az egymásnak is ellentmondó életrajzi adatok legismertebb változata szerint William Fisher néven, 1903-ban anyakönyvezték Angliában. Volgai német atyja anarchista volt, és az Uljanov fivérekkel is kapcsolatba került, így a cári titkosrendőrség látókörébe került – biztonságosabb volt a családdal együtt elhagyni Oroszországot. A gyermek Newcastle-ban született, 16 évesen iratkozott be az egyetemre, s ezzel brit állampolgárságot is szerzett. Elképesztő nyelvérzéke volt. Tökéletesen beszélt angolul, németül, oroszul, franciául, jiddisül, és amikor szerelembe esett egy lengyel származású lánnyal, hónapok alatt megtanult annak anyanyelvén, sőt képes volt a legkülönfélébb angol akcentusokat utánozni.
Egyre feljebb lépett
1921-ben a forradalmár érzületű atya a családjával visszatelepült a hazájába. Ott felfigyeltek az ifjú William nyelvtudására, először a Kominternnél tolmácskodott, majd polgári alkalmazottként a titkosrendőrségen lett nyelvtanár. Képességeit látva őt is beiskolázták egy hírszerző tanfolyamra, és ennek keretében kiképezték rádiós tisztnek. Egy rövid kitérőt tett: a híres keleti nyelvek akadémiáján a hindi és urdu nyelvet tanulta meg. A hírszerzésnél végzett munkája mellett teljes életet élt, megtanult fotózni és gitározni – természetesen ezeket is mesteri fokon –, zenével foglalkozott és családot alapított. Hamar elege lett a kódfejtői munkából, maga jelentkezett felettesénél a komolyabb megbízatásért.
1932-ben a berlini brit követségen érvényesíttette az útlevelét, és feleségének és kislányának is kikérte a brit állampolgárságot. Újságírói és fotóriporteri fedőfoglalkozással beutazta a fél világot, és felvette a kapcsolatot a szovjet ügynökökkel Törökországban, Egyiptomban, Perzsiában, Norvégiában és Franciaországban, Nagy-Britanniában, a Balkánon. Időnként hazarendelték, de 1938-ig jobbára mindig úton volt. Miután a londoni rezidens átállt, Fishert azonnal hazarendelték. Csodák csodájára a nagy kivégzéseket megúszta, de a hírszerzéstől kirakták. A polgári életben kerestek neki állást, és ő a munka mellett ismét tanult: gépész- és vegyészmérnöki tanulmányokat folytatott.
Németek, majd Amerika ellen vetették be
1941 júniusában behívták és reaktiválták, az volt a feladata, hogy a foglyul ejtett német rádiósokat a szovjet oldalra átállítsa, majd dezinformációs híreket juttasson el a németekhez. 1944 augusztusa és 1945 májusa között fontos szerepet kapott a „Scherhorn-akcióban”, amelynek során sikerült beférkőzni az Abwehrbe. A háború után a következő bevetési területként az Egyesült Államokat jelölték ki számára, ahonnan mindenekelőtt a nukleáris programról vártak információkat. A legmagasabb szintű oktatást kapta, bele kellett tanulnia a nukleáris fizikába és a műanyagok kémiájába, tovább képezték a fotózásban és a rádiótechnikában. Tökéletesen előkészítették a beépülését.
Egy lett származású, rokonlátogatás során Rigában elhunyt amerikai útlevelével Kanadán keresztül 1948-ban érkezett meg az Egyesült Államokba, ahol Emil Goldfusként kezdte meg új életét. Az 1902-ben született Goldfus még csecsemőkorában elhunyt, az ő születési anyakönyvi kivonatát szerezte meg egy ügynök.
Nem egészen egy év alatt Fisher beutazta az országot, ez alatt vagy harminc ügynökkel vette fel a kapcsolatot. New Yorkban egy fényképész stúdiót nyitott, és amikor nem „terepen” volt, üzletében várta a kuncsaftokat. Szervezett és beszervezett, oktatott és továbbképzett, üzeneteket továbbított – egy nagy hálózat abszolút központi figurája lett. Kapcsolatba került azzal a Theodore Hall-lal, aki annak idején a legfiatalabb tagja volt a Manhattan-projektnek, 19 évesen (!) kapott feladatot Los Alamosban, és amit tudott, azt tovább is adta a szovjeteknek.
Banális lebukás
Hall nem mellesleg igen tehetséges fizikus is volt, a Chicagói Egyetemen fejezte be tanulmányait, majd Cambridge-ben kapott katedrát – sikeres tudományos életút és értékelt kémtevékenység után 1999-ben ott is halt meg. Fisher-Goldfus rajta keresztül került kapcsolatba Lona Cohennel, aki annak idején Hall futárja volt és férjével együtt igen kalandos és eredményes hírszerzői pályát mondhattak magukénak, amíg Moszkvában nyugalomba vonulhattak.
Sok részletet nem lehet tudni Fisher amerikai tevékenységéről, pontosabban a bizonyítékok hiányosak. Bár életpályája igen egyedi, a lebukása meglehetősen banálisra sikeredett. Helyettese, Reino Häyhänen finn származású őrnagy, akiben kezdettől fogva nem bízott, de a központ ragaszkodott hozzá, belekerült az alkohol, a pénz és a kötelességszegés spiráljába. Amikor hazarendelték, a sejthető következményeket elkerülendő, Párizsban az amerikai követségen feladta magát – és mindent kitálalt.
Az FBI 1957 júniusában csapott le Fisherre. Tagadni nem volt értelme, egykori lakótársa, egy elhunyt KGB alezredes nevén Rudolf Ivanovics Abel ezredesként mutatkozott be – így üzenve Moszkvának, hogy ő a lebuktatott kém, de nem állt át. Érdekes módon ezzel a névvel vonult be a hírszerzés történetébe. Csak azért nem ítélték halálra, hogy majdan egy amerikai kémre cserélhessék ki. Így is lett: négy és fél év után, 1962-ben kicserélték Powersszel, egy lelőtt U-2-es pilótájával: akik korábban nem ismerték a történetüket, azok a Kémek hídja (2015) című Spielberg-filmben találkozhattak velük. Abel ezredes 1971-ben halt meg, tüdőrákban.
