Kína hétfőn felbocsátotta az építés alatt álló Tiangong (Mennyei Palota) űrállomás utolsó modulját. A Mengtian (az Égbolt álma) elnevezésű modult a dél-kínai Hainan szigetén található Vencsang űrközpontból indították, és egy Hosszú Menetelés 5B rakétával állították Föld körüli pályára – írja az MTI.
A Mengtian a T-alakú űrállomás harmadik és egyben utolsó fő eleme. Összeszerelése tizenegy küldetést igényelt, melyek közül az utolsó célja a fejlett tudományos berendezések szállítása volt. A Tiangong legalább tíz évig marad alacsony, 400-450 kilométeres Föld feletti pályán, azzal a céllal, hogy hosszú távú emberi jelenlétet biztosítson az űrben.
Kína már több évtizede eurómilliárdokat fektet be űrprogramjába. Űrállomása építésére részben az sarkallta, hogy az Egyesült Államok nem fogadta be a kínaiakat a Nemzetközi Űrállomás (ISS) programba, amely az Egyesült Államok, Oroszország, Kanada, Európa és Japán együttműködésében valósul meg. Az ázsiai ország, amely 2003-ban küldte első űrhajósát az űrbe, azt tervezi, hogy 2030-ra embert küld a Holdra.