Tudomány

Londonba szállítják a végzet kövét

Nagy-Britanniában a hagyományok rendkívül fontosak, ezek közül nem egy külföldi szemmel kifejezetten furcsának hat. Most, II. Erzsébet halála és III. Károly közelgő koronázása kapcsán érdemes feleleveníteni a scone-i kő, azaz a végzet kövének történetét, amelyet az IFLScience mutatott be. A követ Skóciából Londonba, a westminsteri apátságba szállítják, hogy ott legyen a koronázáson.

A koronázókőként is ismert kőnek fontos szerepe van az uralkodók felavatásában. A vörös homokkőből készült nagy lapot eredetileg a skót királyok használták, nagyjából 841 óta. Angliában 1296-ot követően, I. Eduárd skóciai hódítása óta van jelen a koronázásokon.

A scone-i követ a középkorban Angliába szállították, ahol beépítették egy, a westminsteri apátságban található trónba.

A brit királyokat és királynőket azóta ezen kő felett koronázták.

Három diák és egy fiatalabb tanár 1950 végén döntött úgy, hogy a skót függetlenség nevében ellopják a végzet kövét. A terv az volt, hogy ketten elrejtőznek az apátságban, zárás után pedig kiviszik a lapot az autókkal kint várakozó társakhoz. December 23-án az első próbálkozás sikertelen volt, az egyik bujkáló diákot szinte azonnal észrevette egy őr. A 24-i kísérlet még rosszabbul sikerült.

Flavia Morlachetti / Getty Images

A csapat egyszerűen besétált zárás után, és bár a követ ki tudták mozdítani a helyéről, az kettétört. A darabokat egy-egy autóba tették be, az egyik kocsi rövid időre egy rendőr figyelmét is felkeltette, de a tiszt végül nem fogott gyanút. Az egyik, Skócia felé tartó töredéket az angliai Rochesterben temették el, miután az autó nem bírta tovább a tömegét. A másikat Oxfordba akarták vinni, de csak Birminghamig jutottak vele, itt a sofőr attól tartva, hogy nyomot hagyott, kitette a kocsiból.

A kő darabjait négy héten át nem találták meg, előkerülésük után pedig a skóciai Arbroath apátságába szállították őket. A scone-i kő néhány évtizedre visszakerült a westminsteri apátságba, 1996-ban viszont ismét Skóciába vitték. Most, a koronázás miatt rövid időre ismét átszállítják Londonba egy speciális autóban, hogy III. Károlyt megkoronázhassák felette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik