Tudomány

Afrika legrégebbi dinoszaurusz csontvázát találhatták meg

AFP PHOTO/VIRGINIA TECH UNIVERSITY/MURPHY ALLEN
AFP PHOTO/VIRGINIA TECH UNIVERSITY/MURPHY ALLEN

Afrika eddig ismert legrégibb dinoszauruszának majdnem teljes csontvázát találták meg Zimbabwéban, írja az MTI. Az őshüllő, tudományos nevén Mbiresaurus raathi 230 millió évvel ezelőtt élt, és mérete nem nagyon haladhatta meg az egy métert – közölték a feltárásban részt vevő kutatók.

Két lábon járt és meglehetősen apró feje volt – mondta Christopher Griffin, az amerikai Yale Egyetem paleontológusa, aki az első csontokat megtalálta. A kutatók úgy vélik, hogy a kistermetű dinoszaurusz legfeljebb 30 kilós lehetett, de hosszú farka volt. Valószínűleg mindenevő volt, növényekkel, kisebb állatokkal, rovarokkal táplálkozhatott. A maradványokat egy 2017-es és egy 2019-es expedíció alkalmával tárta fel egy zimbabwei, zambiai és amerikai kutatókból álló csoport.

Amikor kiástam a teljes felsőcombcsontot, rögtön tudtam, hogy egy dinoszauruszról van szó, és Afrika legrégibb dinoszauruszfosszíliáját tartom a kezemben

– mondta a 31 éves Griffin. Ilyen régi dinoszauruszokat korábban csak Dél-Amerikában és Indiában találtak. Zimbabwe a Pangea őskontinensen ugyanazon a szélességi fokon feküdt, mint a dél-amerikai dinoszauruszlelőhelyek, ezért kezdtek maradványok után kutatni paleontológusok a délkelet-afrikai országban.

A zimbabwei lelet nagyon hasonlít a brazíliai és argentínai kövületekre, és ez megerősíti, hogy Dél-Amerika és Afrika a késő triász korban egybefüggő szárazföldet alkotott – mutatott rá Max Langer, a brazíliai Sao Pauló-i Egyetem kutatója. Tudományos nevét a dinoszaurusz megtalálása helyéről, az északkelet-zimbabwei Mbire régióról és a róla elsőként beszámoló paleontológusról, Michael Raathról kapta. A Zimbabwéban felfedezett őshüllőt a kutatók a dinoszauruszok Sauropodomorpha (gyíklábú formák) nevű, a szauropodákat és felmenő rokonaikat tartalmazó kládba sorolták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik