A NASA hétfő esti ellenőrzés után bejelentette, hogy rakétája készen áll a jövő hétfői felbocsátásra – írja az MTI a BBC-re hivatkozva. A Space Launch System (SLS) szállítja majd az Orion űrkapszulát, amely az Artemis-program első, legénység nélküli küldetésén fogja megkerülni a Holdat. Az SLS a floridai Kennedy Űrközpontból indul útnak, a startra helyi idő szerint 8 óra 33 perctől kezdődően két óra áll rendelkezésre.
Az Orion indulása fontos pillanat lesz a NASA számára, amely decemberben ünnepli az Apollo-17 Holdra szállásának 50. évfordulóját. Ez volt az utolsó küldetés, amelynek keretében űrhajósok jártak az égitesten.
Az SLS-t és az Oriont több mint egy évtizede fejlesztik, a költségek mindkét esetben több mint 20 milliárd dollárra (8254 milliárd forintra) rúgnak.
Az Oriont egy kereskedelmi rakétával 2014-ben már kipróbálták egy tesztrepülésen, az SLS-rakétával azonban most indul útnak először. A rakétát az Orionnal a múlt héten szállították az indítóálláshoz. Charlie Blackwell-Thompson, a felbocsátásért felelős igazgató szerint eddig 30 szimulációt végeztek el, és az egész csapat felkészült a felbocsátásra. A NASA becslése alapján akár több százezren is nézhetik majd a satartot a közeli tengerpartokról.
A SLS a legerősebb űrrakéta, amely valaha felszállt a Kennedyről: 39,1 meganewton tolóerővel indul el az indítóállásról, vagyis hajtóművei a felszálláskor csaknem 60 Concorde repülőgép erejét érhetik el. Az Orion küldetése 42 napig tart majd. Várhatóan október 10-én érkezik vissza a Földre, a tervek szerint a Csendes-óceánban fog landolni San Diego közelében.