Tudomány

Ismételten állatról emberre terjedő vírust találtak Kínában

Getty Images
Getty Images

Több tucatot esetet regisztráltak Kínában egy újonnan azonosított vírus következtében. A Langja henipavírust (LayV) 2018 végén Kína északkeleti tartományaiban, Shandongban és Henanban már észlelték, de hivatalosan csak a múlt héten azonosították. A tudósok szerint a vírus valószínűleg állatról terjedt át az emberre – írja a Guardian.

A kutatók vadon élő állatokat vizsgáltak, és a 262 cickány több mint egynegyedében találták meg LayV vírus RNS-ét, ami arra utal, hogy természetes rezervoár lehet, vagyis olyan állat, amely tárolja a kórokozót. A házi kecskék 2, a kutyák 5 százalékánál találtak ilyen RNS-t.

Az embereknél a vírus olyan tüneteket okozott, ami nagyon hasonlít a koronavíruséhoz: többek között láz, fáradtság, köhögés, étvágytalanság és izomfájdalom is jelentkezett a fertőzötteknél.

A LayV vírusnak eddig nincs halálos áldozata. Wang Linfa, a vírusról szóló, New England Journal of Medicine (NEJM) orvosi folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője elmondta, a LayV megbetegedések eddig nem voltak halálosak vagy nagyon súlyosak, és nincs ok pánikra. A kutatók szerint még mindig nem világos, hogy a vírus átvihető-e emberek között. A 35 megbetegedés többsége gazdálkodóknál fordult elő, a többi fertőzött között pedig gyári munkások is voltak.

A tudósok szekvenálták a LayV genomját, és megállapították, hogy egy henipavírusról van szó, a zoonózisos RNS-vírusok azon kategóriájáról, amelybe a Hendra-vírus és a Nipah-vírus is beletartozik. A Hendra-vírus – egy Ausztráliából származó fertőzés, amely lovakat és embereket egyaránt megbetegít – és a Nipah-vírus – amely Délkelet-Ázsiában okozott járványkitöréseket – egyaránt magas halálozási aránnyal járt.

A tajvani járványügyi központ (CDC) vasárnap bejelentette, hogy genomszekvenálást és felügyeleti intézkedéseket hajt végre a vírusra vonatkozóan. A portál hozzáteszi, a fertőző betegségek szakértői már régen figyelmeztettek, hogy az éghajlati válság és a természet pusztulása növeli a vírusok állatokról emberre történő átterjedésének kockázatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik