Tudomány

Ezért tiltották be az alkoholt a Nemzetközi Űrállomáson

Getty Images
Getty Images

Az űrhajósoknak régóta absztinenciát kell fogadniuk, ha a Nemzetközi Űrállomásra mennek, aminek okait valószínűleg senki nem kérdőjelezi meg. Hiszen ki akarná, hogy a magasan képzett szakemberek részegen koordinálják azt a 150 milliárd dolláros űrállomást, amely 17 ezer kilométer per óra sebességgel száguld az űrben. Ez azonban nem volt mindig így – írja a SlashGear.

Az 1980-as években az orosz űrügynökség konyakot tett az űrhajósok adagjába, mert az orvosok akkori álláspontja szerint ez segíthet az immunrendszer stimulálásában. Ezt később elvetették, de az űrhajósok így is megtalálták a módját, hogy felcsempésszék a szeszt a fedélzetre: volt aki fogyókúrába kezdett, hogy beférjen a ruhája alá, mások egy kivágott könyvbe rejtették el a flaskát, megint mások pedig félrecímkézett palackokat vittek fel.

Még a szigorú szabályairól híres NASA is engedélyezte Buzz Aldrin számára, hogy az emberiség 1969-es, Holdon megtett első lépései után bort fogyasszon a vacsorájához.

Charles Bourland, a NASA űrprogramjának konyhai vezetője korábban elmondta, hogy az 1970-es években megpróbálta elérni, hogy a Skylab űrállomáson sherry kerüljön az étlapra, ezt azonban a közvélemény nemtetszése miatt elvetették. Bár az amerikai űrügynökség azóta betiltotta az alkoholt, Chris Careberry 2019-ben megjelent Alcohol in Space című könyvében Clayton Anderson űrhajós azt mondta:

A NASA biztos azt fogja mondani, hogy az ISS fedélzetén nincs alkohol. Én, aki öt hónapig élt ott, elmondhatom, hogy ez hazugság.

Alkoholkísérletek az űrben

Az alkoholfogyasztás tehát tiltott az ISS-en, azonban kísérleti célból sört és whiskyt is küldtek már az űrbe, hogy megnézzék, milyen hatással van az élesztőre és az érlelésre a zéró gravitáció. Ekkor kiderült, hogy a sörben található szén-dioxid buborékok nem tudnak felemelkedni a folyadék tetejére, helyette inkább véletlenszerűen eloszlanak a sörben.

Egy másik érdekes felfedezés arra mutatott rá, miért alkalmatlan a sör az űrben történő fogyasztásra. Nulla gravitációban ugyanis a szénsavas folyadék nem ülepedik le a gyomor alján, a gázok annak tetején maradnak, így az űrhajósok „nedves böfögéseket” produkálnak. A NASA szóvivője, William Jeffs szerint ez volt az egyik fő oka annak, hogy a szénsavas italok kikerültek az űrmenüből.

Kiderült az is, hogy az űrben a whisky érési folyamata is lelassul, az íze pedig pedig jobban hasonlít majd a füsttel átitatott fertőtlenítőszerre.

A nyilvánvaló biztonsági kérdéseken kívül van néhány megalapozott tudományos oka is annak, hogy az alkohol fogyasztása nem megengedett. Az etanol, az alkohol fő összetevője kifejezetten illékony vegyület, amely könnyedén kárt tehet a berendezésekben. Emiatt nem csak az alkohol, de a parfüm, az arcszesz és a szájvíz is tiltott árunak minősül. Ezenkívül az űrhajósok csak 100 százalékig pamutból készült ruházatot viselhetnek.

A NASA szerint számos hétköznapi tárgy bocsát ki szagtalan gázt, amit a Földön észre sem veszünk.

Ám mivel az űrben nem lehet ablakot nyitni, itt sokkal veszélyesebb lehet. A radonnak és szén-monoxidnak való hosszú távú kitettség súlyos egészségügyi problémákat okozhat. Ezért a nyomás alatt álló flakonok (borotvahab, dezodor) és a kézi videojátékok is tiltottak, a gázkibocsátás miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik