Szondi György már igen fiatalon Révay Ferenc nádorhelyettes szolgálatába állt. A ő oldalán részt vett a végzetes mohácsi ütközetben, majd a végvári harcokban tűnt ki vitézségével, ezért Várdai Pál esztergomi prímás az 1540-es években kinevezte őt a drégelyi uradalom élére – írja a Rubicon.hu. A török előrenyomulásával Drégely nemsokára kiemelt fontosságú végvári erősség lett, ám alkalmatlan volt erre a szerepre. Magas tornyaival, vékony falaival inkább megmaradt prímási vadászkastélynak – eredetileg ugyanis az volt – amelynek védelmét az erődítmény fekvése is még inkább nehezítette.
146 védő
Az 1547-ig folytatott török hadjáratok során Drégely maradt Nógrád vármegye egyetlen erőssége, amely a gazdag bányavárosokat megoltalmazhatta a török betörésektől. Ezzel Szondi is tisztában volt, nem véletlen, hogy az 1540-es évek végén több levelet írt Ferdinándhoz, Várdai érsekhez és Erazmus von Teuffel felvidéki főkapitányhoz is, ám minimális eredményt ért el. Az évek során a nyitrai püspök volt az egyetlen, aki a vár megerődítésére munkásokat küldött, Teuffel és Selmecbánya pedig összesen 65 zsoldost adott a kapitánynak, így
A kapitány elkeseredetten próbált támogatást szerezni, de 1552. július 6-án végül egyedül kellett szembenéznie Ali pasa seregével; Teuffel főkapitány a bányavárosok környékén állomásozott, de nem segített a drégelyieknek. Ali felszólította a megadásra Szondit, de a kapitány a helyzet reménytelensége ellenére hajthatatlan volt. Az oszmán tüzérség egynapos rombolása súlyos sérüléseket okozott Drégely vékony falaiban és tornyaiban, ám a pasa első rohamát a maroknyi magyar csapat nemcsak visszaverte, de jelentős veszteségeket okozott az oszmánoknak.
A megadás szóba sem jöhetett
Újabb bombázás következett, mely már a kastély termeiben is súlyos kárt tett, és gyakorlatilag romhalmazt hagyott a vár helyén. Július 9-én Ali Mártont, a szomszédos Oroszi papját küldte el a kapitányhoz, hogy rábeszélje a megadásra, de Szondi másodszor is hajthatatlannak bizonyult. Ekkor rábízta két fiatal apródját a pasa jóindulatára, maga pedig a végső rohamra készült, és egyetlen dolgot kért ellenfelétől: a tisztességes temetést. Megsemmisített minden értéket a várban, lovait megölte, és várta a támadást, mely kisvártatva megindult. Az oszmánok elözönlötték az aprócska várat, és utolsó emberig levágták a védőket, köztük a kapitányt, Szondi Györgyöt is.
Az ütközet után Ali a vitéz levágott fejét díszszemlére tetette, de azután állta a szavát, és tiszteletteljes temetést biztosított ellenfele számára, aki bátorságával az oszmánok megbecsülését is elnyerte.
