Bármennyire is szokatlannak hangzik, valóban álltak szovjet hadihajók a Pepsi tulajdonában. Az egész a rendszerváltás idején, 1989-ben kezdődött, amikor is a cég vezérigazgatója, Donald M. Kendall egyik barátja a norvég hajózási cégén keresztül bejelentette, hogy szovjet hadihajókat tudna vásárolni, melyekért részben Pepsivel fizetne. A Pepsi, a norvég hajóscég és a szovjet kormány közös vállalatot alapítottak, és a szovjet Pepsi-importért cserébe az üdítőgyártó 25 százalékban állta a hajóvásárlásokat. Egy évre rá Kendall újabb üzletet kötött, ekkor
Mindkét üzlet azon alapult, hogy igyekeztek valahogy megkerülni a szovjetekkel folytatott kereskedelem előtt álló korlátokat, így a rubel konvertibilitásának hiányát és azt, hogy a szovjet kormánynak nem volt elég keményvalutája. Emiatt a keleti és nyugati üzleti partnerek gyakran szorultak a barterezésre. 1972 óta például vodkáért cserélték el a Pepsi-Cola szirupját, amelyet a Szovjetunióban dúsítottak fel szénsavas vízzel és ott is palackoztak. A Pepsi örömmel vette az eredeti kezdeményezést, mivel úgy gondolta, az elsőséggel szerzett előnnyel nagyon jól fog járni, amikor már a rubel konvertibilis lesz.
Közben viszont a Sztolicsnaja vodka egyre kevésbé számított eladható terméknek, különösen, amikor az amerikai vásárlók ezt is bojkottálták az 1979-es afganisztáni szovjet inváziót követően. Mindez megmagyarázza, miért választották nagyobb mérvű ellentételezésként a hajókat az 1990-es üzleti megállapodásban.
Nem egyszer elhangzott korábban az a feltevés, hogy a szovjet hadihajók birtokában a Pepsié lett a világ egyik legnagyobb haditengerészete. Valójában viszont az 1989-as szerződéssel megszerzett hajók soha nem kerültek a Pepsihez, eleve a norvég hajózási vállalathoz küldték volna őket, ám menthetetlen állapotuk miatt szinte azonnal ócskavasként végezték. Ami pedig az 1990-es üzletet illeti: a Szovjetunió 1991 végén bekövetkező szétesésével ez sem teljesült.
