Tudomány

Rájöttek, miért vagyunk egyre elégedettebbek az élettel, ahogy öregszünk

Jonathan Kirn / Getty Images
Jonathan Kirn / Getty Images

Az oxitocin nevű szeretethormon lehet a felelős azért, hogy az öregedéssel egyre inkább elégedettek és nyugodtabbak vagyunk, mint fiatal korunkban – írja az EurekAlerten megjelent sajtóközlemény. Az új, amerikai kutatók által jegyzett tanulmány összefüggésbe hozta az élettel való elégedettséget az agyunk kémiájával. Azok az emberek, akik több oxitocint termelnek, kedvesebbek másokkal, és általában elégedettebbek az életükkel. Az oxitocin felszabadulása az életkorral növekszik, ami azt mutatja, hogy az emberek átlagosan gondoskodóbbak az életkor előrehaladtával.

Frontiers in Behavioral Neuroscience szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint az oxitocin a felelős a kedvességért, ebből pedig idős korunkban többet termel az agyunk. Az oxitocin egy agyban termelődő hormon, szeretethormonként tartják számon olyan hatásai miatt, mint a társas kapcsolatok kialakítása, a párválasztás vagy az anyaság érzésének kialakítása. A kutatók most azt szerették volna tesztelni, hogy

az oxitocin mennyisége változik-e az életkorral, amint azt néhány más, az érzéseket és viselkedést befolyásoló neurokémiai anyag esetében tapasztalják.

A kutatók több mint 100, 18 és 99 év közötti embert vontak be a vizsgálatba. Mindegyiküknek mutattak egy videót egy rákos kisfiúról, amelyről a korábbi munkák megerősítették, hogy oxitocin felszabadulását idézi elő az agyban. A videó előtt és után vért vettek az oxitocinszint változásának méréséhez. A résztvevőknek lehetőségük volt arra, hogy a kutatásból kapott bevételeik egy részét egy rákos gyerekeket segítő jótékonysági szervezetnek adományozzák, és ezt használták fel közvetlen proszociális viselkedésük mérésére. Adatokat gyűjtöttek érzelmi állapotukról is, hogy megismerjék az élettel kapcsolatos általános elégedettségi szintjüket.

Azok, akik a kísérlet során a legtöbb oxitocint bocsátották ki, nemcsak nagylelkűbbek voltak a jótékonykodással, hanem sok más segítő magatartást is mutattak. Ez az első alkalom, hogy az oxitocin jelentős változása összefüggésbe hozható a proszociális viselkedéssel. A kutatók azt is megállapították, hogy az oxitocin felszabadulása nőtt az életkorral, és pozitívan összefügg az élettel való elégedettséggel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik