Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, Jézus Krisztus megváltó halálának és feltámadásának emlékére. Maga a szó a hús fogyasztásához való visszatérést jelenti a 40 napos böjt után, illetve utal a föltámadásra, amellyel az Úr Krisztus a megtestesülés beteljesedéseként ismét felvette a testet (húst).
Időpontját 325-ben a niceai zsinat rögzítette, de nem valamely adott napon. A húsvét mozgóünnep lett, a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap: a legkorábban március 22-ére, a legkésőbb április 25-ére esik. Húsvétvasárnap, azaz Jézus feltámadása az úgynevezett húsvéti szent háromnap (nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat), a liturgikus év csúcspontja.
Júdás csókja és Pilatus mossa kezeit
A bibliai hagyomány szerint Jézus virágvasárnap érkezett Jeruzsálembe, ahol hatalmas tömeg gyűlt össze a pészah, a zsidó húsvét ünneplésére. Királyként vonult be a városba, kiűzte a kereskedőket és pénzváltókat a templomból, tanított, gyógyított és vitázott, példabeszédekben szólt a néphez.
Nagycsütörtökön tanítványaival ült vacsoránál, amikor hirtelen megszólalt: „Bizony, bizony, mondom nektek: egyikőtök elárul”. Rajta kívül egyedül Kairóti Júdás tudta, hogy kire gondol, hiszen korábban ő állapodott meg a főpapokkal, hogy 30 ezüstpénzért kiszolgáltatja nekik Jézust.
Még aznap éjjel katonák és felfegyverzett zsidó szolgák rontottak rájuk a Gecsemáné-kertben, Júdás így szólt: „Akit megcsókolok, ő az, fogjátok el!” Azzal Jézushoz lépett: „Üdvözöllek, Mester!” – mondta, és megcsókolta.
A főpap, Kaifás elé vitték megkötözve, ahol istenkáromlással vádolták, vallatták, majd miután méltónak találták a halálra, köpködték, ütlegelték és a római helytartó, Pontius Pilatus elé hurcolták – péntek volt már, dél körül járt az idő. Őt a felesége egy álomra hivatkozva figyelmeztette, ne legyen köze annak az embernek a halálához, ezért az ünnepnapot kihasználva a néphez fordult. A nép közfelkiáltással többször egymás után Jézus halálát kívánta, így Pilátus így szólt: „Ibis ad crucem!”, azaz „Keresztre mész!”
Vizet hozatott, és a nép szeme láttára megmosta a kezét: „Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok. Ti lássátok!” – mondta.
A zsidók királya
A Golgotára vitték, útközben ütlegelték, gyalázták és köpködték, majd megfeszítették. A kereszthalál az egyik legkegyetlenebb, egyben legmegalázóbb kivégzési mód volt, rendszerint rabszolgák ellen alkalmazták a legdurvább bűnök megtorlásaként. Keresztjére szokás szerint táblát szegeztek – ez volt a titulus –, amelyen az elítélt bűne volt olvasható. Jézus táblájára Pilátus – a zsidók tiltakozása ellenére – ezt íratta:
A négy római katona, miután megfeszítette, megosztozott a ruháin, sorsot vetett a köntösére, és leheveredett a kereszt alá. Két oldalára két gonosztevőt feszítettek, akik az arra járókkal együtt gúnyolták, gyalázták: ha Isten fia vagy, szállj le a keresztről… A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre. Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: Éli, Éli, lamma szabaktani? Vagyis: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? […] Most Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.
Az egyik római katona lándzsát döfött az oldalába, hogy megbizonyosodjon róla, valóban meghalt-e. A sebből vér és víz folyt. Egy József nevű tehetős ember elkérte Pilátustól Jézus testét, levette a keresztről, tiszta gyolcsba tekerte, és egy sziklába vájt új sírboltba helyezte. A sírkamra bejáratáshoz egy óriási követ görgetett, és elment.
