A Baltikum térsége a XIII. században köztes területnek számított a nyugati és az ortodox keresztény államok között, a létrejövő orosz fejedelemségek nem gondoltak arra, hogy a térség pogány népeit megtérítsék. Csupán kereskedelmi partnerként léptek velük kapcsolatba – írja a Rubicon.hu.
A Szentföldön jelentőssé váló, Európában is számottevő erőt képviselő lovagrendek azonban 1200 után legfőbb missziós célpontjuknak a Balti-tenger keleti partvidékét tekintették. A „senki földje” az 1230-as évek végére eltűnt, a keresztesek pedig úgy vélték, a pogányok legyőzése után ideje visszatéríteni a Rómától elpártolt, hitehagyottnak tartott ortodox orosz fejedelemségeket is, melyeket ráadásul az 1240-ben záruló mongol támadás jelentősen meggyengített és hűbéri sorba kényszerített.
A Német Lovagrend, a Kardtestvérek rendje és Dánia csapataiból álló keresztes sereg 1242 áprilisában került szembe Alexander Nyevszkij novgorodi fejedelem erőivel. Nyevszkij mongol hűbérurai és az orosz városok segítségével mintegy 5000 embert gyűjtött, április 5-én a Csúd-tó jegén szállt szembe a fele akkora, ám képzettebb keresztes sereggel.
A csata elején Alekszander Nyevszkij csapata kihasználta számbeli fölényét, körbezárta a lovagsereget, kampókkal rántva le lovaikról a német és dán vitézeket. A bekerítés ellenére a győzelmet nem volt egyszerű kivívni, a keresztesek ugyanis derekasan harcoltak, a csatát a Csúd-tó jege döntötte el, melyet a kiömlő vér és a harcolók súlya jelentősen meggyengített, így az beszakadt a két sereg alatt.
A győztes novgorodi fejedelem a csatát nagy veszteségek árán nyerte meg, ám diadala sorsfordító jelentőségűnek bizonyult: ez volt a Német Lovagrend egyik legnagyobb veresége, melyet követően nem támadott többet orosz területeket. Oroszország történelme legnagyobb győzelmei között tartja számon a csúd-tavi jégcsatát, melynek a második világháború idején jelentős szerepe volt a németellenes szovjet propagandában is.
