Tudomány

Három golyót lőtt a győri püspökbe a szovjet tiszt

Krizsán Csaba / MTI
Krizsán Csaba / MTI

Apor Vilmost 49 éves korában, 1941. január 21-én nevezte ki győri püspökké XII. Pius pápa, székét február 2-án foglalta el. A vészkorszakban fellépett az üldözöttek érdekében, a gettók felállítása ellen a belügyminiszternél tiltakozott. Minden nála jelentkező üldözöttet oltalmába vett, szerzetesházakban, kórházban vagy a Püspökvárban helyezte el őket – írja a Múlt-kor.hu.

Nőket próbált megóvni

Püspöktársait is egységes fellépésre akarta rábírni, a váci püspöknek írta: „Az antiszemitizmust nem lehet helyeselni. A pápától le az utolsó püspöki karig el kell ítélnie ezt minden papnak.” Amikor a front elérte a Dunántúlt, Apor Vilmos, Mindszenty József és Shvoy Lajos a Dunántúl püspökeinek emlékirata néven ismertté vált nyilatkozatban követelték a kormánytól az esztelen vérontás és pusztítás azonnali beszüntetését.

1945 március 28-án, nagyszerdán a szovjet csapatok már Győrnél voltak, a harcokban a székesegyház találatot kapott, tornya kiégett. Március 30-án, nagypénteken szovjet katonák a Püspökvár óvóhelyéről „munkára” akarták elvinni a fiatal nőket. A szovjet kapitánnyal tárgyaló Apor Vilmos azt ajánlotta, hogy a lányok helyett férfiak és idős nők menjenek dolgozni a kaszárnyába.

A vita ingerültté vált, a tiszt előrántotta pisztolyát, és dulakodás közben többször rálőtt a főpapra, akit három golyó talált el.

Megbocsátott gyilkosának

A súlyos sebesültet hordágyon a több kilométerre lévő kórházba szállították, megoperálták, de a hasüregében nem találták meg a lövedéket. A püspök hősiesen viselte szenvedéseit, kórházi ágyán először arról érdeklődött, történt-e baja a nőknek.

A nemleges válaszra így sóhajtott fel: „Hála Istennek! A jó Isten elfogadta az én áldozatomat.” Vasárnap, április 1-jén hashártyagyulladás lépett fel, és Apor Vilmos húsvéthétfőre virradóra meghalt, de előtte még megbocsátott gyilkosának. Ideiglenesen a győri karmelita templom kápolnájába temették. A székesegyházban 1948-ban elkészült a végleges sírhely vörös márványból, de a hatóságok nem engedélyezték az újratemetést, erre csak 1986-ban kerülhetett sor.

A vértanú püspököt 1997. november 9-én II. János Pál pápa boldoggá avatta. Ünnepét május 23-án tartják, mert vértanúságának időpontja többször is a húsvéti időszakra eshet, ráadásul hamvait 1986-ban május 23-án szállították át a győri székesegyház kriptájába.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik