Az Athén környékén, Kr.e. 470 körül született Szókratész apja nyomán a szobrászatot választotta hivatásának, ám egy belső hang és egy jóslat hatására azonban hamarosan a tudományok felé fordult. A filozófia ragadta meg, egész életében azt vallotta, hogy az embernek is inkább a jó és erkölcsös dolgok megismerésére kell törekednie.
Semmit nem írt le
A filozófust egyáltalán nem ragadták meg az emberi hívságok: ha tehette, gondolatai világába merült, így például feljegyezték róla, hogy egyszer őrségben 24 órán keresztül merengett, azt pedig szintén nem tekinthetjük véletlennek, hogy felesége, Xanthippé a boldogtalan, zsémbes asszonyok legismertebb példája lett – írja a Rubicon.hu.
Szókratész azonban nagyon is kereste embertársait, hiszen filozófiájának központjában a megismerés állt. Önmagát látszólag tudatlanként vetette bele a társalgásba, mely során kérdései segítségével megpróbálta rávezetni tanítványait egy-egy alapigazságra, közben pedig – úgy mellékesen – megmutatta saját kivételes intellektusát. Ez volt az úgynevezett „bábáskodás” módszere, ami rendszerint sétálgatással, lakomázással társult.
Ebből ered az is, hogy Szókratésztől egyetlen betű sem maradt fenn, és az utókor elsősorban a „platóni Szókratészt” ismerhette meg, aki például Az államban, vagy a Timaioszban tanítványai jegyzetein keresztül fejthette ki nézeteit.
Nézeteit nem tolerálták
Szókratész a daimónra (lényegében a lelkiismeret) hallgatva elutasította a hedonizmust, cáfolta a szofisták relativizáló szemléletét és az általános erkölcsi mérce mellett tett hitet, melyet tanulni lehet és kell, hiszen a lélek nem szándékosan, hanem tudatlanságból megy a bűn után. A filozófus a politikában is hasonlóképp gondolkodott, ugyanis a sorsolást és a tömegek uralmát egyaránt elutasította. Szemei előtt egy olyan állam képe lebegett, melyet a legalkalmasabbak, a „bölcsességet szerető emberek” (filozófusok) irányítanak. Másfelől azt is hangsúlyozta, hogy a népnek valamennyi törvényt be kell tartania – köztük a rosszakat is.
Így aztán Szókratész idővel szembekerült az athéni elittel, amely veszélyt látott népszerűségében. Istentelenséggel és az ifjúság erkölcseinek megrontásával vádolták meg. Kr. e. 399 elején kimondták fejére a halálos ítéletét. Szókratész nézetei nyomán egyáltalán nem félt az elmúlástól, békességgel tűrte a bíróság döntését, Kr. e. 399. február 15-én pedig kiitta az elé tett méregpoharat.
