Tudomány

Újabb ország szünteti be a bálnák mészárlását

Gérard Soury / Biosphoto / Biosphoto via AFP
Gérard Soury / Biosphoto / Biosphoto via AFP

„Ha nem merül fel ellenérv, kevés ok akad engedélyezni a bálnavadászatot 2024-től”, amikor a jelenleg érvényes kvóták lejárnak – idézi az MTI Svandís Svavarsdóttir halászati minisztert. Hozzátette, kevés bizonyíték van arra, hogy ennek a tevékenységnek gazdasági előnye lenne. A bálnavadászat jelenleg Izlandon, Norvégiában és Japánban engedélyezett.

A 2019-ben felülvizsgált izlandi kvóták 2023-ig évente 209 közönséges barázdásbálna kilövését engedélyezik – amely a kékbálna után a második legnagyobb emlős –, valamint 217 csukabálnáét, amely a legkisebb cetfélék közé tartozik.

Három év óta azonban az engedéllyel rendelkező két legnagyobb vállalat leállóban van, egyikük 2020 tavaszán jelentette be, hogy végleg felhagy a bálnavadászattal. Az elmúlt három nyári szezonban mindössze egy bálnát öltek meg, egy csukabálnát 2021-ben. A leállás oka a japán konkurencia. Japán a bálnahús legfőbb felvevőpiaca. A távol-keleti ország 2019-től újból megkezdte a kereskedelmi bálnavadászatot, amióta kilépett a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból (IWC).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik