Tudomány bbc history

Ő volt a világ leggazdagabb embere?

Wikipedia
Wikipedia
Sokan I. Múszát, a Mali Birodalom XIV. századi uralkodóját tartják a világ valaha élt leggazdagabb emberének.

Lehetetlen egzakt feleletet adni arra, hogy tényleg a Mali Birodalom uralkodója volt-e a leggazdagabb ember a világon. Ugyanakkor a történelmi feljegyzések alátámasztják, hogy 1324-ben a középkori nyugat-afrikai (a mai Mali területével nem egybevágó) Mali Birodalom mansza uralkodói címét viselő feje, I. Músza zarándokútra kelt az iszlám világ két legszentebb városába, Mekkába és Medinába.

Hosszú ideig tartott az útja a Niger-folyó partjától a Szaharán át a Nílusig és a Vörös-tengerig. Több ezer katona kísérte, és sok száz rabszolga cipelte a sót, aranyat és mindenféle luxuscikket. Útja során Kairóban is megpihent, ahol állítólag olyan sok aranyat öntött a helyi gazdaságba, hogy a nemesfém értéke Egyiptom-szerte jelentősen csökkent, s a bőkezűen osztogató Múszáról elterjedt, hogy

ő a világ leggazdagabb embere, nem pusztán a saját korában, de a valaha élt uralkodók között is.

Músza mansza látványos zarándoklata felhívta a világ figyelmét a hatalmas nyugat-afrikai királyság lehetőségeire és ambiciózus vezetőjének törekvéseire. A zarándokút nyomában így a Mali Birodalom két jelentős városa, Timbuktu és Dzsenné hatalmas kereskedőközpontokká fejlődtek, ahol rabszolgákkal, különféle árucikkekkel, nyersanyagokkal és könyvekkel is kereskedtek, és tárt karokkal fogadták a helyi tudósokon kívül a szellem embereit a távoli iszlám országokból.

I. Músza vagyona bizonyára minden történeti és korabeli mértéket felülmúlóan mesésnek számított, a manapság elterjedt, mai áron dollár százmilliárdokra rúgó becslések azonban puszta spekulációk. Ezek a csillagos eget súroló feltevések egyúttal homályba borítják a tényt, hogy a történészek mindmáig igen keveset tudnak a Mali Birodalom gazdaságáról, politikájáról és felépítéséről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik