Tudomány koronavírus

Sokkal messzebb jutnak a vírusok, ha nem viselünk maszkot

Jorge Mantilla / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Jorge Mantilla / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Számos kutatás bizonyította már a maszkhasználat fontosságát, most itt egy újabb: a Közép-Floridai Egyetem kutatói megállapították, hogy a vírusrészecskék fele akkora távolságra képesek eljutni, ha az őket kilélegző személy maszkot hord ahhoz képest, mintha nem hordana. A Journal of Infectious Diseases tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint mind a beszédből, mind a köhögésből származó részecskék lehetséges útvonala lefeleződött – olvasható az EurekAlerten megjelent sajtóanyagban.

A kutatás nemcsak a koronavírus-járvány miatt fontos, a levegőben terjedő többi vírusos kórokozó ellen is érdemes lehet maszkot viselni. A szakértők szerint az eredményeik után át lehet vizsgálni, hogy a kötelező maszkviseléses helyeken mennyire fontos a szociális távolságtartás, lehetne-e azt csökkenteni vagy megszüntetni.

A folyadékok levegőben való mozgásának megértésére általánosan használt diagnosztikai eszközök segítségével a kutatók megmérték azt a távolságot, amelyet a cseppek és az aeroszolok a beszélő és köhögő emberektől megtesznek különböző irányokba. A kutatás során különböző típusú maszkok viselését és a maszkmentességet is megfigyelték. 14 ember vett részt a vizsgálatban, 11 férfi és 3 nő, mindannyian 21 és 31 év közöttiek. Minden alany hangosan felolvasott egy mondatot, valamint köhögést szimulált 5 percig maszk nélkül, szövetmaszkkal és háromrétegű eldobható sebészi maszkkal.

A műszerek mérték a levegőben szálló részecskék jellemzőit, viselkedését és irányát, miután azok elhagyták a résztvevők száját. A kutatók azt találták, hogy a szövetmaszk körülbelül fél méterre csökkentette a vírusok útját minden irányban. Maszk nélkül ez kicsit több, mint egyméteres távolság volt.

Az orvosi maszk még jobb eredményeket hozott: így csupán nagyjából 15 centiméterre jutottak el a vírusrészecskék. 

A tanulmány egy átfogóbb projekt része, amely célja a levegőben terjedő betegségek terjedésének szabályozása, a szuper-terjesztővé válással kapcsolatos tényezők jobb megértése, valamint a levegőben terjedő betegségek terjedésének modellezése az osztálytermekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik