Tudomány koronavírus

Az egész világon gyorsan terjed az omikron

Getty Images
Getty Images

Nagy-Britanniában, Franciaországban és Olaszországban is megugrott az új koronavírus-fertőzések száma, és Dél-Koreában is súlyos válságot okoz a pandémia – írja a HVG. Pénteken 122 ezer embernél mutatták ki a fertőzést Nagy-Britanniában, ez a legmagasabb szám a járvány kezdete óta. Az új esetek közül 24 ezernél a korábbi változatoknál jobban terjedő omikron variáns jelenlétét mutatták ki, a szigetországban már 115 ezren fertőződtek meg az omikrontól.

Kapcsolódó
Az omikron tényleg sokkal gyorsabban terjed, mint a delta
Az omikron duplázódási ideje 1,5-3 nap

Franciaországban 94 ezer, Olaszországban pedig 51 ezer új fertőzést regisztráltak egy nap alatt, a franciáknál ráadásul a járvány terjedése miatt megtiltották a sok vendéget vonzó szabadtéri programok megrendezését, tilos a köztéri alkoholfogyasztás, és a tűzijáték is.

Az olaszoknál is szigorítanak, bezárják a klubokat, és december 30-tól tilos köztereken élelmiszert és alkoholt fogyasztani.

A koronavírus ellen eddig sikeresen küzdő Dél-Koreában is súlyossá vált a helyzet: már 1105 pacienst ápolnak intenzív osztályon, a kihasználtság már megközelíti a nyolcvan százalékot. A távol-keleti országban annak ellenére vált kritikussá a helyzet, hogy magas az átoltottsági arány: a népesség 82 százaléka kapott legalább két oltást, és 30 százalékos azok aránya, akiknek már az emlékeztető vakcinát is beadták.

Kapcsolódó
Felesleges pánik zajlik az omikron körül?
Őrült sebességgel záporoznak a hírek az omikron variánsról, melyek kontextus nélkül csak ijedelmet okoznak, vagy ami még rosszabb, apátiába kergetnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik