EyePress News / AFP
Tudomány koronavírus

Két héten belül eldőlhet, mennyire hatásos a Pfizer és a Moderna vakcinája az omikron ellen

A Pfizer pénteken bejelentette, hogy több adatra vár az új omikron koronavírus-variánsról (B.1.1.529), hogy kutatni tudja, mennyire csökken a vakcinája hatásossága ellene – írja a Reuters. A gyártó azt is kijelentette, hogy ha szükséges, nagyjából 100 napon belül tudja szállítani az omikronra szabott vakcinákat világszerte.

„Most még több adatot várunk az omikronról, maximum két hét alatt kiderül, hogy ez egy olyan variáns, amire módosítani kell a vakcinát, vagy sem” – mondta a BioNTech egy sajtóközleményben.

Kapcsolódó
Kemenesi Gábor szerint egyelőre nem tudjuk, mire képes az afrikai szupermutáns
Extrém sok változást mutat a koronavírus Dél-Afrikában felbukkant változata, ám a virológus szerint laikusként korai aggódni miatta.

A Moderna dolgozik egy, az új variánsra szabott emlékeztetőoltáson, és teszteli a meglévő emlékeztető vakcina nagyobb adagját, valamint más, több variáns elleni védelemre tervezett boosterjelöltet is tanulmányoz. A gyártó felhívta a figyelmet: az emlékeztető oltás jelenleg az egyetlen opció a csökkenő immunitás visszaépítésére.

A vakcinaelkerülő variánsok azok, amelyek kicselezik a vakcinázás által kiváltott immunválaszt. Ha az omikronról kiderül, hogy ilyen,

a Pfizer és a BioNTech képes hat hét alatt új vakcinát fejleszteni erre a változatra is.

A WHO tájékoztatása szerint az új változat nagyszámú mutációt tartalmaz, amelyek közül néhány aggodalomra ad okot. A szervezet szerint az előzetes adatok arra utalnak, hogy ezzel a változattal megnövekszik az újrafertőződés kockázata és úgy tűnik, hogy Dél-Afrika szinte minden tartományában növekszik e változat eseteinek száma. Az omikron már több európai országban is felbukkanhatott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.