A Harmadik Birodalom ellen küzdő koalíció a világháború kitörése után viszonylag korán arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hitleri agressziót és a megszállt területek civil lakosságával szemben alkalmazott terrort a győzelem kivívását követően – diplomáciai szankciók mellett – büntetőjogi eszközökkel is meg kell torolni.
A büntetés „megfelelő” formájáról ugyanakkor a felek már eltérő módon vélekedtek. A források szerint Sztálin a teheráni konferencián a német tisztikar megtizedelését – 50–100 ezer katona kivégzését – javasolta, ezt a módszert azonban Churchill és Roosevelt egyaránt hevesen ellenezte. A brit miniszterelnök statáriális eljárás keretében kívánt leszámolni az elfogott náci háborús bűnösökkel, a kérdésben azonban végül az amerikaiak akarata érvényesült – írja a Rubicon.hu.
Nürnberg városában ült össze először olyan testület, melynek tagjait több ország delegálta: a perben 1–1 amerikai, szovjet, brit és francia bíró, illetve helyettes ítész vett részt, de a négy nagyhatalom főügyészeket és jogászokat is egyenlő számban küldhetett. A bíróság működéséhez éppen ezért elengedhetetlen volt a nemzetközi bíráskodás jogi alapjainak megteremtése, mindenekelőtt a „háborús bűnök” definiálása.
Halálraítéltek (12 fő):
- Martin Bormann, a Pártkancellária vezetője, Hitler személyi titkára (távollétében ítélték el);
- Hans Frank, a Lengyel Főkormányzóság első embere;
- Wilhelm Frick belügyminiszter, majd a Cseh–Morva Protektorátus vezetője, a nürnbergi faji törvények egyik megalkotója;
- Hermann Göring birodalmi marsall, a Luftwaffe parancsnoka;
- Alfred Jodl tábornok, a Wehrmacht vezérkari főnöke;
- Ernst Kaltenbrunner tábornok, az RSHA vezetője (Reichssicherheitshauptamt, azaz Birodalmi Biztonsági Főhivatal, az elnyomó apparátus csúcsszerve);
- Wilhelm Keitel tábornok, az OKW főparancsnoka (Oberkommando der Wehrmacht – a német haderő főparancsnoksága);
- Joachim von Ribbentrop külügyminiszter;
- Alfred Rosenberg, a keleti megszállt területek minisztere, a náci párt főideológusa;
- Fritz Sauckel, a türingiai tartomány Gauleitere – a náci párt által megbízott regionális vezető –, a náci kényszermunkaprogram felelőse;
- Arthur Seyss-Inquart, Hollandia kormányzója, korábban Ausztria kancellárja, az Anschluss egyik előkészítője;
- Julius Streicher, Frankónia Gauleitere és antiszemita publicista.
Börtönbüntetésre ítéltek (7 fő):
Karl Dönitz (10 év), a német haditengerészet – Kriegsmarine – főparancsnoka 1943-tól;
Walther Funk (életfogytiglan), gazdasági miniszter, a Reichsbank vezetője;
Rudolf Hess (életfogytiglan), Hitler helyettese 1941-ig, egy béketárgyalási kísérlet során Nagy-Britanniában fogságba esett;
Konstantin von Neurath (15 év) külügyminiszter, Ribbentrop elődje, majd 1943-ig a Cseh–Morva Protektorátus vezetője;
Erich Raeder (életfogytiglan), a német haditengerészet főparancsnoka 1943-ig;
Baldur von Schirach (20 év), 1940-ig a Hitlerjugend vezetője, majd Bécs Gauleitere;
Albert Speer (20 év), Hitler főépítésze, 1942-től fegyverkezési miniszter.
Felmentettek (3 fő):
- Hans Fritzsche rádiókommentátor, a propagandaminisztérium vezető munkatársa;
- Franz von Papen kancellár (1932), majd 1933–34-ben Hitler kancellárhelyettese, később osztrák, majd török nagykövet;
- Hjalmar Schacht közgazdász, a Reichsbank vezetője és gazdasági miniszter a második világháború előtt.
Ítélet nélkül zárult/meg sem kezdett eljárások (2 fő):
- Gustav Krupp von Bohlen und Halbach gyáros, a Krupp Művek vezetője; egy hiba folytán a fia helyett idézték a perbe, de az eljárást egészségi állapota miatt sem folytatták le;
- Robert Ley, a Német Munkafront vezetője, 1945 októberében öngyilkosságot követett el.
Mivel Martin Bormann nem vett részt a tárgyalásokon – valójában már korábban életét vesztette, de halálának bizonyítékai csak 1972-ben kerültek elő –, Göring pedig a kivégzés előtti este öngyilkosságot követett el, 1946. október 16-án végül 10 háborús bűnöst akasztottak fel a nürnbergi börtön tornacsarnokában. Holttestüket később egy müncheni krematóriumba szállították, majd a hamvakat az Isar folyó felett szórták szét. A börtönbüntetésre ítélt náci vezetők Spandauba kerültek.
