Erzsébet cárnő 1741-ben nem a legegyszerűbb körülmények között került hatalomra, hiszen puccsal taszította le a trónról elődjét, VI. Ivánt. Ráadásul – noha előtte rövid ideig már két másik cárnő is uralkodott – Oroszországban még mindig sokan helytelennek érezték, hogy egy nő a saját jogán üljön a trónon. Ha belegondolunk, hogy Erzsébet apja, I. (Nagy) Péter engedte meg először a nőknek, hogy a korábbi hagyományokkal szemben részt vegyenek a cári udvar életében, az a tény, hogy a következő évszázadban négy cárnője is volt Oroszországnak, valóban hatalmas változást jelent.
Metamorfózis-bálok
Erzsébetnek tehát több szempontból is gondjai voltak a legitimitásával. Hatalmát elsősorban azzal igyekezett elfogadtatni, hogy nyíltan apja politikáját igyekezett folytatni, ám számos szimbolikus gesztussal is hangsúlyozta, hogy valóban minden oroszok cárjának tekinti magát, és másoktól is ezt várja el. 1742-es koronázásán kivette a koronát a novgorodi metropolita kezéből, és maga helyezte azt a fejére, de az eseményhez kapcsolódó ünnepségek alatt bevezetett egy új eseményt is, amelyet szintén lehet ebben a keretben értelmezni.
Az udvari bálok szintén Nagy Péter nyugatosítási törekvéseit tükrözték. A cár volt az, aki megparancsolta az udvarba bejáratos férfiaknak, hogy szakállukat borotválják le, megtiltotta a hagyományos orosz öltözékek viseletét, a franciát tette meg az udvar nyelvének, és nyugati típusú bálokat is tartott. Erzsébet viszont a koronázását ünneplő bálba még egy csavart vitt: a hölgyek férfiruhában, a férfiak pedig női ruhákban voltak kötelesek megjelenni az eseményen.
A lábait akarta mutogatni?
A források szerint a meghívottak többsége nem túlságosan élvezte ezeket az eseményeket. A férfiak szó szerint és átvitt értelemben is kényelmetlenül érezték magukat a női ruhákban, a nők többsége pedig esetlennek és csúnyának érezte magát férfiruhákban. II. Katalin cárnő, aki ifjúkorában részt vett e bálokon is, emlékirataiban így idézte fel a helyzetet: „a férfiak visszataszítónak érezték magukat”, de a nők sem voltak boldogok, „többségük megilletődött iskolásfiúnak tűnt, az idősebbeknek rövid, kövér lábaik voltak”. Erzsébet viszont nagyon is jól érezte magát: rendszeresen öltözött holland hajóslegénynek, kozáknak, francia ácsnak.
A kortársak az estélyek erőltetését a cárnő léha természetének tudták be, illetve annak, hogy szerette mutogatni a lábait (és erre a kor női ruháiban nem lett volna lehetősége). Az mindenesetre Katalin szerint is tény, hogy volt mit mutogatni: Erzsébetnek „csodás lábai voltak, szebbek, mint amit bármilyen férfin láttam, és lenyűgözően arányos lábfeje”.
Lehet, hogy Erzsébet exhibicionizmusa is szerepet játszott, ám a bálok elsődleges célja valószínűleg nem ez volt, hanem az, hogy a cárnő képletesen is megmutassa, ki hordja a nadrágot az országban. A hagyományt aztán a férjét, III. Pétert 1762-ben néhány hónap után megbuktató II. Katalin is folytatta. Az új cárnő nemcsak a bálteremben hordott időnként férfiruhát, rögtön a sikeres puccs után például testőregyenruhába bújva lovagolt ki a fővárosban állomásozó egyik ezredet megszemlélni.
