Adrian Carton de Wiart Brüsszelben született, arisztokrata családban, 11 évesen, 1891-ben került Angliába egy bentlakásos iskolába. Kalandvágyból azonban 19 évesen felhagyott tanulmányaival, hogy Dél-Afrikába utazzon és csatlakozzon a brit hadsereghez a második búr háborúban. Csakhogy túl fiatal volt, és még csak brit állampolgársággal sem rendelkezett, ezért álnevet használt.
Az ágyékán és a hasán is megsebesült, vissza kellett térnie Angliába, de ez a legkevésbé sem vette el a kedvét. Adrian Carton de Wiart alig várta a következő alkalmat – írja a Múlt-kor.hu az „epusztíthatatlan” katonáról szóló cikkében.
Élvezte a háborút
Az első világháborúban Wiart már brit állampolgárként vett részt, s kezdetben a kelet-afrikai szomáliföldi tevés alakulatok kötelékében az ellenséges dervis állam erői ellen küzdött. Egy erődítmény megrohamozása során golyót kapott a karjába és az arcába is, aminek következtében elveszítette bal szemét és fülének egy részét. A harcok során nyújtott teljesítményéért viszont 1915. május 15-én megkapta a Kiváló Szolgálatért Érdemrend kitüntetést.
1915 májusában már a nyugati fronton látjuk viszont, ahol három gyalogsági zászlóaljat és egy dandárt irányított. A második ypres-i csatában az ellenséges németek által megindított tüzérségi támadás két ujját is letépte, és súlyos sérülést szenvedett a bal karján, amputálni kellett. Ez sem szegte kedvét:
Őszintén szólva élveztem a háborút; sok rossz és jó pillanatot szerzett nekem, ahogyan bőséges izgalmakat is
– írta Happy Odyssey (Boldog Odüsszea) című önéletrajzi kötetében.
Ezek után sikerült meggyőznie az orvosokat alkalmasságáról, 1916-ban a somme-i csatában valóságos legendává vált. A szemfedős, bajszos, félkezű parancsnoknak a beszámolók szerint olyan kisugárzása volt, hogy katonái félelme elmúlt. A harmadik ypres-i csatában csípőlövést kapott, Cambrai-nál lábon, Arrasnál pedig fülön lőtték, míg a Somme mentén folyó harcok során a koponyáját is találat érte.
Bombázás és fogság
Az első világháború után Lengyelországba ment a brit katonai misszió vezetőjeként, majd a lengyel-szovjet háború lezárása után tiszteletbeli vezérőrnagyi rangban szerelt le 1923. december 19-én szerelt le, Lengyelországban élt, a téli hónapokat Angliában töltötte.
A második világháború azonban újra szolgálatba hívta, a lengyelországi brit katonai misszió vezetőjévé nevezték ki, de küldetése nem sokáig tartott. A lengyel ellenállás gyengülésével Carton de Wiart evakuálta a brit misszió és a lengyel kormány tagjait. Autókonvoja a román határ felé vette az irányt, miközben az úton a Luftwaffe támadta. Ezt követően Norvágiában, majd Észak-Írországban szolgált, mígnem 1941-ben Jugoszláviába rendelték, ám repülőgépét lelőtték a Földközi-tenger fölött.
Ekkor már a 60-as éveiben járt, de többszöri sikertelen próbálkozás után végül megszökött, nyolc napnyi bujkálás után bukott le. Az olasz fogság 1943-ig tartott, ekkor a római kormány őt bízta meg azzal, hogy juttassa el a brit hadseregnek az olasz–angol különbékéről szóló üzenetet.
Végre visszavonult
Ezt követően részt vett az 1943-as kairói értekezleten, majd Kínába küldték, ahol Winston Churchillt képviselte a Csang Kaj-sek kínai vezetővel történő tárgyalásokon egészen 1947-ig. Churchill valóságos csodálója volt Carton de Wiartnak, a „lovagiasság és a becsület élő példájaként” emlegette, kérésére még az önéletrajza előszavába is írt néhány sort.
A nyughatatlan katona 1947-es nyugdíjazása után az írországi Cork megyében telepedett le, ahol szabadidejének zömét horgászattal töltötte. 1963-ban, 83 éves korában távozott az élők sorából.
