Delphine Mayeur / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
Tudomány koronavírus

Nem minden cukorbetegre egyformán veszélyes a koronavírus

Érdekes kutatás jelenik meg hamarosan a cukorbetegség és a koronavírus-fertőzés kapcsolatáról a Diabetologia tudományos folyóiratban: kiderült, hogy nem egyformán érinti az 1-es és a 2-es típusú cukorbetegséggel élőket a betegség, és az is, hogy a BMI-nek nem sok köze van a fertőzés súlyosságához.

Az EurekAlerten megjelent sajtóközleményből kiderül: a 2-es típusú cukorbetegség a kórházba került fertőzöttek között magasabb halálozási esélyt jelentett, mint az 1-es típusú. Az idősebb kor és a magas C-reaktív fehérje (CRP) kombinációja szintén magasabb halálozási kockázathoz kapcsolódott.

A krónikus vesebetegségben szenvedő fiatalabbak (70 év alattiak) szintén nagyobb valószínűséggel haltak meg – a vesebetegség pedig a cukorbetegség gyakori szövődménye. A testtömegindex (BMI) azonban nem volt összefüggésbe hozható a halálozással.

A brit kutatók 1004 beteg vizsgálatából jutottak ezekre az eredményekre, 7,5%-uk került intenzív osztályra, 24%-uk pedig a kórházba szállítást követő hét napon belül meghalt. Az elemzés azt mutatta, hogy a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők 2,5-szer nagyobb valószínűséggel haltak meg a kórházi felvételt követő hét napon belül, mint más típusú cukorbetegségben szenvedők. A tanulmány szerzői szerint ennek az lehet az oka, hogy a 2-es típusú cukorbetegség általában idősebb embereknél fordul elő, és más, régóta fennálló egészségügyi állapotok kísérhetik, így nagyobb a kockázata annak, hogy a beteget nagyon rosszul érinti a fertőzés.

A kutatók arra is rájöttek, hogy a vércukor-szabályozás segíthet a tünetek és a súlyosság enyhítésében.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.