Magyarország nemzetközi viszonylatban is a parlagfűvel legszennyezettebb országok közé tartozik, a gyomnövény elleni harc bármilyen nekibuzdulása valahogy mindig mérhető eredmények nélkül bukik el. Közben a pollenje mintegy kétmillió ember életét teszi pokollá hetekre, hónapokra, súlyos milliárdokat költünk allergia elleni készítményekre, arról nem is beszélve, hogy a parlagfűvel fertőzött szántókon gyengébb a termésátlag.
Jó hír viszont, hogy a természet úgy tűnik, a segítségünkre sietett, mégpedig egy Európába behurcolt, idegenhonos rovar, a parlagfű-olajosbogár képében. Milliókat szállt meg a remény a hazai megjelenéséről szóló hírek hallatán, de főleg miután megtudtuk: fő tápláléka a parlagfű levele. Tudjuk ugyan, hogy egy fecske nem csinál nyarat, az idegenhonos lényekkel pedig általában csak a baj van, de hátha most szerencsénk lesz.
Dr. Markó Viktor entomológust, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Rovartani Tanszékének egyetemi tanárát kérdeztük.
Meghódította a fél világot
A levélbogarak családjába tartozó parlagfű-olajosbogár viszonylag új a tudomány számára, hiszen a fajt „csupán” 1986-ban írta le egy kanadai biológus, míg közeli rokonai többsége (például a burgonyabogár) már vagy két évszázada ismert. Észak-Amerika melegebb tájain őshonos, azaz Mexikóban és az Egyesült Államok déli részén, innen terjeszkedett spontán módon észak felé, Kanadát is meghódította. A múlt század ’90-es éveiben megjelent a Távol-Keleten, 2013-ban pedig Olaszországban és Svájcban azonosították Európában elsőként. Feltehetően kereskedelmi szállítmányokkal érkezett kontinensünkre, ahol mind nagyobb területeket meghódítva azóta is aktívan terjed.
Hazánkban 2020 őszén figyelték meg először. Egy szakmabelieknek és értő vagy csak érdeklődő laikusoknak szóló honlapon bukkant fel róla egy fotó, aminek alapján entomológusok beazonosították, majd napokon belül be is gyűjtötték az első példányokat Soroksáron.
Eddig a történetben nincs is semmi különös, az emberi tevékenység évtizedek óta pusztítja a helyi ökoszisztémákat idegenhonos fajok véletlenszerű vagy tudatos betelepítésével. Csakhogy ebben az esetben talán jól jövünk ki belőle, hiszen e rovar elsőrendű tápláléka a parlagfű:
Alapos kutatásokra van szükség a faj hazai tevékenysége kapcsán, de miután lárva és imágó alakban is a parlagfű levelét fogyasztja, valószínűleg inkább barát lesz, mint ellenség
– mondja a 24.hu-nak Markó Viktor.
Évekig tart
A mindenkit leginkább foglalkoztató kérdés nyilvánvalóan az, a bogár vajon számottevően csökkenti-e a hazai parlagfűállományt. Kétség nem fér hozzá, hogy terített asztal várja, az allergén gyomnövény hazánkban mindenhol megtalálható, Magyarország területének 50–60 százaléka közepesen vagy erősen fertőzött. Hazánkban teljesen ismeretlen fajról lévén szó egzakt választ nyilvánvalóan nem adhatunk, ám három kulcsterületen érdemes keresgélni: miként alakul a jövőben a bogár egyedszáma, ízlése és étvágya Magyarországon?
Ami az elsőt illeti, az 1947-ben szintén Észak-Amerikából behurcolt, és ugyancsak a levélbogarakhoz sorolt burgonyabogár hazai karrierje siethet segítségünkre. Első észlelése után sokáig el-eltűnt, majd újra megjelent, évekig tartott, míg az állomány megfelelően felszaporodott és invázióba kezdett. Most is hasonló lehet a forgatókönyv, az egyes észlelések lassanként „összefolynak”, de még évek kérdése, mire országos szinten mérhető módon kezdi el ritkítani a parlagfüvet.
Már ha egyáltalán elkezdi. Olajosbogarunk kedvence ugyanis a parlagfű, de más fészkesvirágzatú növényeket is eszeget, márpedig a napraforgó is ilyen. Egyelőre nincs rá bizonyíték, hogy bárhol is a napraforgót részesítette volna előnyben a parlagfűvel szemben, de benne van a pakliban, hogy „átkapcsol” a haszonnövényre. Eredetileg a burgonyabogár sem a krumplin élt, idővel azonban átszokott rá a rokon fajokról.
Hazánk nem az ideális élőhely
Amennyiben a rovar a „barátunk marad”, azaz folytatja a parlagfű diétát, és megfelelően elszaporodik, már csak az a kérdés, milyen mértékben lesz a segítségünkre. Ideális esetben annyi levelet kell fogyasztania, ami érdemben visszaveti a parlagfű állományát, és lehetőleg még a pollenszórás előtt kellene végzetes csapást mérnie a növényekre.
Tudjuk, hogy a petéit parlagfűre teszi, a lárvák a levelekből táplálkoznak, ott is bábozódnak, majd a kifejlett bogár, az imágó is marad a terített asztalnál. Innentől kezdve hatékonyságuk az egyedszámukon múlik, ennek kulcsa pedig az, hogy hány generáció fejlődik ki egy évben
– magyarázza a szakember. Hozzáteszi: utóbbit e fajnál, ahogy általában a rovaroknál, a környezeti feltételek, elsősorban a hőmérséklet határozza meg. Minél melegebb van, annál gyorsabban fejlődnek, annál több nemzedéket hoznak létre.
Kitérőként érdemes idézni a professzor szellemes példáját erről. Ha valakitől megkérdezzük, mennyi idős a gyereke, és azt mondja három éves, már látunk is magunk előtt egy ovit kezdő kiscsoportost. Rovaroknál viszont a kérdést így folytatják: „nálatok milyen otthon a fűtés?” Ha a válasz szerint jó, akkor az a bizonyos „hároméves” már egyetemista, amennyiben viszont rossz, úgy bizony még csak csecsemő.
Javít a helyzeten
Olaszországban egy év alatt 3–4 nemzedék is felnő, hazai viszonyok között azonban – klímaváltozás ide vagy oda – valószínűleg két nemzedékre számíthatunk. Milánó környékén a bogarak munkája nyomán nagyon jelentősen visszaesett a pollenkoncentráció, nálunk ilyen kiugró hatásra nem számíthatunk. A parlagfű elleni védekezésben ez nem jó hír, de a bogár még így is nagyságrendekkel hatékonyabb lehet, mint amit mi, magyarok valaha is parlagfű-mentesítés címén fel tudtunk mutatni.
Egyébként a parlagfű a többi növénnyel is versenyez. A bolygatott területekre gyorsan betelepül, majd ahogy más fajok is megjelennek, 3–4 év múlva egyre jobban kiszorul a nagyobb versenyképességgel megáldott növényekkel szemben. Ebbe a küzdelembe is beleszólhat az olajosbogár, az ellenségem ellensége a barátom alapon segítheti a versenytárs növényeket.
Kellő egyedszámmal tehát a magyarországi két nemzedék is hozzájárulhat a parlagfű visszaszorításához. Hogy milyen mértékben, az néhány éven belül kiderül.
Ez nem átlagos háború
A biológiai védekezés nem olyan háború, ahol ha az ellenséges katonák többségét megsemmisítjük, a maradék pedig elfut, győzelmet hirdethetünk. A túlélők hamar sokasodnak és ellentámadást indítanak. Az erősen károsított parlagfű növények is tudnak még virágozni és magokat is hoznak, bár kisebb mennyiségben. Tehát a természetes ellenségeknek nagyon hatékonynak kell lenniük.
A parlagfüvet is több fronton kell támadni és/vagy folyamatosan erős nyomás alatt tartani, hogy az erőfeszítéseknek bármi látszata legyen, szükség lehet további parlagfű fogyasztó fajok bevetésére is.
A biológiai növényvédelem számos ismeretlen veszélyt rejt, hiszen nehéz megjósolni, hogy a betelepített fajok milyen hatással lesznek új környezetükre. Gondoljunk csak a harlekinkaticára: remek eszköznek tűnt a levéltetvek szabályozására, később kiderült, nemcsak több őshonos katicafajt szorít ki az élőhelyéről, de még zsákmányként is tekint rájuk.
Markó Viktor szerint, ha hasznos fajok betelepítésén gondolkodunk, nagyon aprólékos tervezés, kiterjedt kutatások szükségesek, és a közös haszon és kockázatok miatt csakis európai összefogással szabad belevágni.
