Két új dinoszauruszfajt fedeztek fel Északnyugat-Kínában – írja a CNN. Az ország északnyugati részén, így Hszincsiang és a Turpan-Hami-medence területén az elmúlt években számos izgalmas kövület került elő, többek között csigolyák, illetve bordák.
![Hatalmas dinoszauruszok maradványaira bukkantak 1](https://s.24.hu/app/uploads/2021/08/gettyimages-98186097-e1628848388229-1024x576.jpg)
Csiaolin Vang, a Kínai Tudományos Akadémia paleontológusa és társai most ezeket a fosszíliákat elemezték. Tanulmányukban megállapították, hogy azok egy része korábban ismeretlen fajoktól származnak.
Az egyik faj a Silutitan sinensis, melynek neve a selyemútra utal, a másik pedig a Hamititan xinjiangensis, melynek tudományos megnevezése lelőhelyéből eredeztethető. Mindkét állat nevében megtalálható a görög titan szó, ami óriást jelent.
A maradványok a korai kréta korra datálhatóak, nagyjából 120-130 millió évesek. Mindkét faj a hosszú nyakú, növényevő szauropodák közé tartozott. A szakértők egy harmadik faj kövületeit is vizsgálták, ezt a szauropodát azonban már ismerte a tudomány.