Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Tudomány

Innen származik a „Hajrá, magyarok!”

Biztató, buzdító, indulatszó volt a haj, amelyhez a rá határozószó kapcsolódott. Bő száz éve még így hangzott: „Huj, huj, hajrá!”, amiből a „huj, huj” eredetileg honfoglaló őseink csatakiáltása volt, és nem kizárt, hogy farkasüvöltést imitált.

„Ria-ria-Hungária! Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!”

A foci-Eb és az olimpia lázában égő 2021-es nyarunkat meghatározó rigmusok még sok olyan embert is magukkal ragadnak, akiket egyébként maguk a sportesemények kevésbé hoznak lázba. Nem is csoda, hiszen jócskán túlmutatnak az egyszerű biztatáson: tömören, átélhetően fejezik ki, de azt is mondhatjuk, hogy ünneplik a nemzeti összetartozást. Főleg, ha sok ezernyi torokból zendülnek fel egyszerre.

Marjai János / 24.hu Szurkolói zóna a Németország – Magyarország Európa-bajnokság mérkőzése alatt a Városligetben 2021. június 23-án

A közösségi élmény kifejeződése még hangsúlyosabb, ha megnézzük a hajrá szó múltját. Kiderül, régóta ezzel biztatja magyar a magyart, sőt, bő száz éve még így hangzott:

„Huj, huj, hajrá!”, amiből a „huj, huj” eredetileg honfoglaló őseink csatakiáltása volt, és nem kizárt, hogy farkasüvöltést imitált.

A „Hajrá, magyarok!” eredetéről dr. Farkas Tamás egyetemi docenst, az ELTE BTK Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszékének vezetőjét kérdeztük.

„Haj, előre!”

A hajrá szó etimológiája nem áll messze attól, amit laikus fejjel gondolunk: a haj és a rá határozószó összekapcsolásáról van szó. Nyilván nem arra a hajra kell gondolni, ami a fejünkön nő, hanem egy figyelemfelkeltő, állatterelő szóra, ebből ered például a hajsza, hajszol szavunk is. Emellett a haj vagy hasonló alakok sok nyelvben megtalálhatók, mint önkéntelen hangkitörés: „Haj, már megint fúrnak a szomszédban!”

Első, adatolható előfordulása a XIX. század első feléből maradt fenn, de feltehetjük, hogy a nyelv régebb óta használta már mint állatterelő, viadalokat kísérő biztatószót, indulatszót.

„Gyerünk, előre” jelentéssel Arany János több versében is megjelenik. „Haj, ne hátra, haj előre! / Vérmezőről vérmezőre!” – írja egy 1849-es, a honvédeket biztató művében, melyek refrénje „Haj rá haj!” (a címe pedig: Haj, ne hátra, haj előre!). Illetve, ha fellapozzuk a Rege a csodaszarvasról című balladáját, ezt olvashatjuk: „Haj vitézek! haj elébe!”, a Szilveszter-éjen címűben pedig: „Hajrá fiúk!”.

Farkasüvöltés?

Érdemes ide kapcsolni az eredetileg ugyancsak indulatszóból eredő „huj” vagy „huj, huj” kiáltást is. A kortárs Liudprand, Cremona püspöke jegyezte fel a 933-as merseburgi csatáról, hogy a keresztények „Kyrie eleison!” (Uram, irgalmazz!), míg a magyarok – a püspök szerint – ocsmány, erkölcstelen, sőt ördögi „Huj, huj!” kiáltással vetették magukat az ellenségre.

A magyarok csatakiáltása lehetett indulatszó jellegű, vagy akár farkasüvöltést imitált, nem biztos, hogy a kettő szétválasztható

– mondja a 24.hu-nak Farkas Tamás.

A vad „hujjogás” nagyon is alkalmas volt rá, hogy a harcosokat bátorsággal töltse el, erősítse bennük az összetartozást, az ellenség felé pedig erőt, egységet sugározzon. Visszatérve a sportolók biztatására, a „Hajrá, magyarok” sokkal szelídebb formában, de hasonló célt szolgál.

„Huj, huj, hajrá!”

A hajrá szó, már ebben az alakban a reformkortól szerepel egyre gyakrabban írott dokumentumokban. Egyrészt mint vadászati műszó: „Hajrá, te!” – biztatták ebeiket a XIX. századi magyar vadászok. Másrészt – és témánk szempontjából ez a lényegesebb – megjelent azután a sportnyelvben is, összekötve az ősit az újjal a „Huj, huj, hajrá!” formában.

A két világháború közötti ifjúsági nyelvben és a sportnyelvben is gyakori kifejezés, utóbbi területen megjelenik mellette a „Tempó, magyarok!” vagy a „Hajrá, magyarok!” is, míg végül utóbbi vált szinte egyeduralkodóvá. A több mint ezeréves „huj, huj” nélkül.

Ajánlott videó