Tudomány

Pusztulat idő lesz hétvégéig

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Másfél hete arról írtunk, hogy júliusra véget ért a negyven fokot közelítő embertelen hőség – pontosabban a néhány forró nap csak a déli országrészt érinti majd. A forró napok eljöttek, de az egész országot érinti. Ennek oka, hogy a Skandinávia térségében tanyázó, nyugat-kelet irányú zonális áramlást biztosító ciklon „túlzottan” északnak húzódott.

Északra betörhetnek a viharok

A nyomában pedig előrébb tudott nyomulni a Dél-Európa felett örvénylő anticiklon hatása is, amely viszont délről szállítja a szaharai meleget. Korábban úgy tűnt, hogy a választóvonal hazánkon húzódik majd keresztül, ám végül tőlünk kissé északabbra húzódott. A lényeg viszont, hogy egyfajta határhelyzetbe kerültünk, ami erősen befolyásolja a következő napok időjárását.

Az akár 38-39 fokos kánikulát, zavartalan napsütést csak északon törheti meg egy-egy, a nyugati áramlással besodródó zivatartömb

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

A csapadék jellemzően este, éjszaka érkezik majd, főként hétfőn és szerdán számíthatunk a gyors vonulású cellák betörésére. Ez a felállás viszonylag kevés esőt hoz, de erős szél és akár jelentősebb jégverés kíséretében. Hazánk déli területein viszont semmi nem enyhíti majd a forróságot.

Hőhullámok kergetik egymást

A változás első szele péntekre várható, egy nyugatról érkező hidegfront lefokozza a kánikulát – megtörni nem tudja, nem lesz elég erős. A nyomában szombaton és vasárnap szinte mindenhol várható zápor és zivatar, a hőmérséklet 30-32 fokra „csökken”.

A második, hétfői roham (vagyis az újabb hidegfront) megszünteti a kánikulát,

visszaáll a zonalitás, a hőmérséklet az ilyenkor szokásos 27-30 fok körüli értéken marad, és már a déli országrészben is számíthatunk záporokra, zivatarokra. Az Agronaptár.hu hosszabb távú előrejelzése szerint nagyjából augusztus 10-éig marad ez a helyzet, majd ismét néhány napos hőhullám érkezésére lehet számítani.

Ez sem lesz tartós, 14-15. táján ismét egy hidegfront hozza vissza időjárásunkba a „normalitást”: az 5-6 napos hűvösebb időt jelen állás szerint kőkemény hőhullámok követik majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik