A velencei születésű Gellért 1015-ben érkezett Magyarországra, ahol István király kérésére elvállalta Imre herceg nevelését, miközben diplomáciai ügyekben is eljárt, a magyar király követeként megfordult például Franciaországban. Amint a trónörökös betöltötte 15. életévét, 1023-ban Gellért Bakonybélre vonult vissza, hogy remeteként éljen, minden idejét imádsággal, elmélkedéssel és írással tölthesse.
Öt év múlva, a Maros vidékét uraló Ajtony legyőzése után azonban a királynak ismét nagy szüksége volt rá: Gellértre bízta a csanádi egyházmegye megszervezését. Hatalmas energiával látott munkához: templomokat építtetett, iskolákat alapított, bejárta a püspöksége területét. Tömegesen térítette meg az ottani magyarokat, hirdette az igét és gyógyításaival számos csodát vitt véghez.
Megjósolta vértanúságát
István egyik legtehetségesebb, hű segítőtársa volt, minig számíthattak egymás támogatására. Első királyunk halála után, utódaival már nem volt felhőtlen a viszonya. Orseolo Pétert azért ostorozta, mert németbarát politikájától az ifjú magyar egyház függetlenségét féltette, és el akarta kerülni, hogy a magyarok a kereszténységet idegen vallásként könyveljék el.
Aba Sámuelnek pedig azt nem tudta megbocsátani, hogy Csanádon meggyilkoltatott 50 főurat – ezért még a koronázást is megtagadta tőle. Péter visszatérése után Gellért püspök keményen harcolt a magyar egyház önállóságáért. Olyannyira, hogy a Vata-féle pogánylázadás kitörésekor, 1046-ban személyesen indult Fehérvárról Vazul hazatérő fiai, és András és Béla elé. Útban a pesti révhez, Diósdon álmot látott, legendája szerint másnap reggel így szólt társaihoz:
„mi a mai napon a mi Urunk Jézus Krisztushoz jutunk a vértanúság koronájával az örök boldogságba. […] Láttam ugyanis a mi Urunk Jézus Krisztus szentséges anyjának, Szűz Máriának az ölében ülni, amint bennünket magához szólított, és saját kezéből megáldoztatott testének és vérének szentségével. De mikor Benéta püspök járult elébe, tőle visszavonta Jézus Krisztus a szentséget. Ő tehát ma nem lesz vértanúságunk részese.”
Vér a kövön
A szolgálatban testi erejét felemésztő, 56 éves püspököt kocsin tolták, így értek a révhez. Itt pogányok támadtak rájuk, kövekkel dobálták a küldöttséget, miközben Gellért a kereszt jelét vetette támadóira, térdre borulva arra kérte Istent, ne rója fel bűnükül, hiszen nem tudják, mit cselekszenek. Erre a pogányok méginkább megdühödtek, a Duna partján:
„…leráncigálták kocsijáról, taligára rakták és Kelenföld hegyérõl letaszították. Mivel pedig még mindig lihegett, mellét dárdával átütötték; ezután egy sziklához vonszolták, és agyvelejét szétloccsantották
Szent Gellért püspök nagy legendája úgy folytatja, hogy „a Duna ugyan mindig meg-megáradt, arról a kõrõl azonban, amelyen Szent Gellért fejét összetörték, hét évig nem tudta a vért lemosni, míg végül a papok a véres követ elvitték”. Egyedül Benéta püspök élte túl a vérengzést, ahogy Gellért megjövendölte, őt András herceg mentette meg. Gellértet Pesten temették el, itt nyugodott hét évig, amikor is testét hazavitték Csanádra.
Szent Gellért
Amikor 1083-ban, Szent László király közbenjárására Istvánt és Imrét, valamint Zoárd és Benedek nyitrai remetéket is szentté avatták, Gellért is ebben a különleges kegyben részesült. A források szerint a csanádi püspök kanonizációja körülbelül tíz nappal a Zobor-hegyi szerzetesek felemelése után, július 26-án történt Csanádon, ahol a XIV. század végéig őrizték ereklyéit – írja a Rubicon.hu.
Földi maradványait később Murano egyik templomába szállították, kultusza azonban továbbra is jelentős maradt Magyarországon, az ország fővárosának egyik nevezetes pontja, a Gellért-hegy pedig mindmáig őrzi vértanúságának emlékét.
