Magyar bíboros nem volt még olyan közel ahhoz, hogy pápává válasszák, mint Bakócz Tamás 1513-ban, II. Gyula pápa halála után. Az enklávé végül Giovanni de Medicit választotta, aki X. Leó néven foglalta el a trónt, és Bakóczot azon nyomban meg is bízta egy török elleni keresztes haderő megszervezésével, amelynek gerincét magyarok adták volna. A pápa bulláját 1514 áprilisában hirdették ki, a had élére egy székely lófőt, Dózsa Györgyöt állították.
A pogány ellen szervezett had végül át sem lépte a Magyar Királyság határát, parasztfelkelésbe fordult, ahol a csatározások során mindkét fél rendkívül kegyetlenül bánt a kezére jutó ellenséggel. Szinte a fél ország lángokban állt, mire a nemességnek sikerült felülkerekednie, az éppen Temesvárt ostromló Dózsa vezette fősereg július 15-én szenvedett megsemmisítő vereséget a Szapolyai János erdélyi vajda vezette seregtől.
„Borzad a lélek”
Dózsát szerencsétlenségére élve fogták el, bosszúból és elrettentésként rettentő kínhalálra ítélték, a közel egykorú történetíró, Istvánffy Miklós így fogalmaz:
„Borzad a lélek elmondani kegyetlen, szörnyű és eddig még soha nem látott és hallott gyötrelmes kivégzését a szerencsétleneknek. Bár minden halálbüntetést megérdemeltek, mégis méltányos lett volna, hogy azok a jámbor keresztények szánalommal és könyörülettel mérsékeljék vad kegyetlenségüket.”
A foglyok közül kiválasztottak 40 férfit, napokig éheztették őket a börtönben, amit mindössze kilencen éltek túl. Istvánffy beszámolója szerint: „… vasból trónt, koronát és kormánypálcát – a király jelvényeit kovácsolnak. Az izzó trónra ráültetik Györgyöt, fejére teszik az izzó koronát, s kezébe az izzó jogart.
Enniük kellett a húsából
Azután odavezetik azt a kilenc, még életben maradt szerencsétlent, akik az éhségtől elgyötörve sápadtak voltak, félholtak, hasonlóak az ember árnyékához, s azt parancsolják nekik, hogy György húsát, mely az izzó vashoz érve felvillant és sistergett, fogukkal szaggassák le és nyeljék le.
Közben pedig György sem nem sírt, sem nem jajgatott, sem nem félt. Csak ezeket gyalázva, mert ő nevelte őket, kutyakölyköknek nevezte, s azután elhallgatott. S miután újra meg újra tüzes vasfogókkal szaggatták, végül is, nem bírva tovább elszenvedni az elviselhetetlen fájdalmakat, kilehelte lelkét”.
