Tudomány

Visszatartják az esőt a Pilisben

A klímaváltozás egyik velejárója a szélsőséges csapadékeloszlás, erre példák az idei tavasz és nyárelő hatalmas esőzései, valamint az előrejelzések szerint rekorddöntő, forró és száraz nyár. Egyenletesebb eloszlás híján az esőzések során lehulló csapadék nem tud hasznosulni, aszály idején pedig nincsenek tartalékok. Az Elsivatagosodás és aszály elleni küzdelem világnapja alkalmából a Pilisi Parkerdő néhány a víz visszatartására és a klímaváltozás szélsőséges hatásait ellensúlyozó vízgazdálkodásra hívja fel a figyelmet.

A csapadék megtartása

Az erdők többféle értelemben is fontosak akkor, amikor az elsivatagosodás és az aszály elleni globális küzdelem lehetőségeiről beszélünk. Egyrészt az erdők maguk víztározó funkcióval rendelkeznek, ami több elemből áll. Például az erdő talajában és az élő növényekben elraktározott, majd kipárologtatott nedvesség, a szivacsként működő erdei holtfakészletben visszatartott, az erdei vizes élőhelyek által őrzött, valamint a fák lombozatának árnyékolása miatt lassabban elpárolgó csapadékot jelenti. Másrészt a csapadék hiánya magukat az erdőket is érinti.

Pilisi Parkerdő Zrt. Erdei vízfolyás

A szélsőséges csapadékeloszlás egyfelől rövid idő alatt olyan nagy mennyiségű csapadékot eredményez, amit a talaj nem képes azonnal befogadni és a lezúduló víz nem csak eróziót okoz, hanem az ilyen extrém időjárási körülményeknek ellenállni képtelen erdei infrastruktúrában is kárt tesz. A csapadékban gazdag, intenzív, ugyanakkor rövid időszakokat pedig hosszú aszályok és kánikula váltja fel – ez pedig egyre növekvő kihívást jelent az erdei ökoszisztéma élővilága számára.

A fenntartható vízgazdálkodás egyfelől a csapadék minél hatékonyabb megtartását és víztartalékok kialakítását jelenti a nyári forró, aszályos időszakokra, másfelől pedig az erdei infrastruktúra fejlesztését és megerősítését igényli

– idézi a Pilisi Parkerdő Zrt. közleménye Dr. Csépányi Péter erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettest.

Víz és élővilág

A klímavédelem szempontjából kulcsfontosságú az erdők vízvisszatartási képessége. Mivel a fák a talajban összegyűlő víz, csapadék egy részét elpárologtatják és visszajuttatják a levegőbe, így javul a minősége, csökken a hőmérséklete. Az erdők nem csak szűrik és tisztítják a vizet, de szerepet játszanak a víz körforgási folyamatának fenntartásában is. Ezen túlmenően, a víz visszatartásával növények és állatok számára hasznosíthatóvá teszik a csapadékot.

„Az erdők a Föld vízgazdálkodásának stratégiai szereplői: a világon hozzáférhető víz 75 százalékát az erdősült vízgyűjtő területek adják. Beszédes tény az is, hogy a világ nagyvárosainak egyharmada erdőterületekről nyeri ivóvízkészletei jelentős részét” – emelte ki Csépányi. A Pilisi Parkerdő területén több mint száz, rendkívüli értéket képviselő, 100 négyzetmétert meghaladó vízfelületű tó található, áÁllapotmegőrzésüket vízgazdálkodási szempontokon túl igen gazdag állatviláguk is indokolja.

A közlemény az előremutató víztározás jó példájaként említette a Pilisben és Visegrádi-hegységben található erdei kistavak rehabilitációs munkálatait, mert a vízvisszatartásban – ezért a klímavédelemben – ezek a vizes élőhelyek is szerepet játszanak, azonkívül kétéltűek és hüllők kedvelt lakóhelyei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik