Tudomány

Minden szervét visszanöveszti ez az állat akkor is, ha háromfelé vágják

Giordano Cipriani / Getty Images
Giordano Cipriani / Getty Images

A Tel Aviv Egyetem kutatói felfedezték, hogy egy aszcídiafaj képes még akkor is visszanöveszteni az összes szervét, ha három részre vágják – írja az Eurekalert. A Frontiers in Cell and Developmental Biology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a felfedezés azért fontos, mert az aszcídiák gerinchúros állatok, és ebbe a kategóriába tartozik az ember is.

A szervek, testrészek regenerálása nem ritka az állatvilágban, még a gerinchúrosok közül is sokan művelik, a gekkók például képesek visszanöveszteni a levágott farkukat. A ritkaság az, hogy az aszcídiák egy faja egész szervrendszereket tud újra kinöveszteni még akkor is, ha három részre vágják.

A három rész mindegyike képes volt visszanyerni az összes szervi funkcióját, amelyet elválasztottak tőle, méghozzá elég rövid idő alatt.

Az aszcídiák tengeri állatok, bárki láthatta már őket, aki kinyitotta a szemét a víz alatt: ezek azok a köveken megtelepedő állatok, amelyek nem korallok, és nem tengeri sünök. Lárvakorukban szabadon úsznak; letelepedve elveszítik farkukat és gerinchúrjukat. Többségük helyben ülő — ezek között magányosak és telepesek is akadnak. Néhány faj felnőtt korában is szabadon úszó.

Az állatfaj egyébként nagyon egyszerűen van felépítve: egy kimeneti és egy bemeneti nyílása van, belül pedig egy tésztaszűrőhöz hasonló központi szerv található. Evolúciós szempontból viszont a gerinctelenek közül ezek vannak a legközelebb az emberhez.

Ez az első eset, hogy aszexuális szaporodásra képtelen aszcídiáknál is megfigyeltek regenerációs képességet. A kutatók először kettő, majd három részre vágták az állatokat, a három részből pedig mindegyiknek hiányzott vagy az idegközpont, az emésztőrendszer vagy a szív egy része. A szakértőket is meglepte, hogy mindhárom testdarab képes volt mindent regenerálni, így egy aszcídia helyett hamarosan hármat kaptak a kutatók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik