Tudomány koronavírus

Moderna: A vakcina fél évvel a második oltás után is jól véd az összes vírusvariáns ellen

AFP
AFP

A Moderna gyógyszergyártó vállalat kedden közölte, hogy vakcinája fél évvel a második oltás után is jól véd az összes koronavírus-variáns ellen, a hatékonyság legalább 90 százalékos, a súlyos megbetegedéseket pedig minimum 95 százalékban akadályozza meg.

Az amerikai cég bejelentette azt is, hogy megkezdte vakcinája egy új változatának a tesztelését, amelynek célja a legelőször Dél-Afrikában azonosított vírusváltozattal (B.1.351.) szembeni védelem.

A Moderna oltóanyaga jelenleg már több mint 40 országban megkapta a használati engedélyt. Hétfői adat szerint eddig 132 millió vakcinát szállított ki gyártórészlegeiből, ebből 117 milliót az Egyesült Államok kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik