JEAN-PHILIPPE KSIAZEK / AFP
Tudomány koronavírus

Amerikai járványügyi hivatal: az mRNS-vakcinák a vírus továbbadását is gátolják

Örömteli hírrel kezdte a hetet az amerikai járványvédelmi központ: az mRNS-vakcinák, vagyis a Pfizer és a Moderna oltóanyagai az első dózist követően 80 százalékban, míg a második dózist követően 90 százalékban védelmet nyújtottak a fertőzéssel szemben. A szakértők heti jelentése szerint komolyan visszaszoríthatja nem csupán a megbetegedések számát, de a vírus terjedését is.

Korábbi kutatások eleinte csak azzal foglalkoztak, hogy a vakcinák megvédik-e az embereket a tünetes megbetegedéstől, a súlyos betegségtől és / vagy a kórházba kerüléstől, elhalálozástól. Az amerikai szakértők most majdnem négyezer, az elsők között beoltott egészségügyi dolgozót vizsgáltak, és megállapították, hogy a második oltás után 90 százalékban a hetente elvégzett PCR-tesztek is negatívak maradtak.

Érdekes viszont, hogy a PCR-pozitív 10 százaléknak is voltak tünetei, nagy részük a klasszikus COVID-tüneteket produkálta, míg a többiek csak fáradtságra, fejfájásra, orrfolyásra panaszkodtak. 10 százalékuknak nem volt semmilyen tünete. A fertőzött csoportból mindössze 22 százalék igényelt orvosi ellátást, ketten kerültek kórházba, halálozás nem volt.

Kapcsolódó
Beoltva is meg lehet fertőződni, de ez természetes
Egyik vakcina sem százszázalékos, és mindig benne van a pakliban, hogy valaki oltottan is ágynak esik.

A szakértők megjegyezték továbbá azt, hogy a PCR-re küldött mintákat a vizsgált alanyok saját maguk vették le, így ebben lehet némi bizonytalanság, hiszen az önmintavétel potenciálisan pontatlanabb, mintha szakember végezné a tesztelést. Ugyanakkor a résztvevők egészségügyi dolgozók voltak, így egy átlagembernél nagyobb rálátásuk van a helyes technikára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.