Úgynevezett mérsékelt övi ciklonok gyakran alakulnak ki az Atlanti-óceán északi részén az év „hűvösebb” részében, vagyis a szeptembertől májusig tartó időszakban bármikor. Képesek nagyobb erővel lecsapni Európa Atlanti-part mentén fekvő országaira, Nagy-Britannia nyugati tájain az emberek nem igazán kapják fel a fejüket, ha a meteorológia 90-100 kilométeres szélre figyelmeztet.
A klímaváltozás hatására azonban e képződmények mind gyakrabban alakulnak extratrópusi ciklonokká, amelyek ereje már az 1-es és 2-es osztályba sorolt hurrikánokéval vetekszik:
Nyugat-Európát 150-170 kilométer/órás széllel érhetik el, és ha egy-egy ciklon olyan szögben érkezik, hazánkba is orkán erejű, 100-110 km/h-t meghaladó lökésekkel juthatnak el
– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.
Persze extrém jelenségekre számtalan példát találunk a múltból is, de kontinensünk megszokott időjárási körülményeit tekintve az extratrópusi ciklonoknál indokoltak a felsőfokban használt jelzők – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy egyenként, „hivatalosan” is személynevekkel látják el őket, akárcsak a hurrikánokat. Mik is pontosan ezek a képződmények, és miért válnak gyakoribbá, kiszámíthatatlanabbá a klímaváltozás következtében? Erről kérdeztük a meteorológus szakembert.
Észak és dél harca
Az extratrópusi, azaz „trópuson kívüli” elnevezés azt jelenti, hogy a ciklon trópusok és a mérsékelt égöv határán keletkezik. Térképen ez a vonal a Ráktérítő, amit a levegő értelemszerűen nem tekint határnak, a jókora kilengéseket a déli meleg és az északi hideg légtömegek közti energia kiegyenlítődése generálja. Megvan az évszakos, de még a napi menete is, ez változik jelentősen a globális felmelegedéssel.
„Normál” esetben a mérséklet égövön a nyugat-keleti irányú zonális áramlás az uralkodó az év nagy részében. Ilyenkor a hőkülönbség kis amplitúdójú hullámokat idéz elő, az időjárás kiszámítható, nincsenek hirtelen változások vagy extrém események.
A meridionális áramlás viszont észak-déli irányban vet jóval nagyobb hullámokat, okoz hirtelen és jelentős változásokat, szélsőséges időt. Akkor alakul ki, ha a sarki hideg és az egyenlítői meleg között nagy a különbség, és az energia hatalmas erővel próbál kiegyenlítődni. Most télen is számtalanszor megtapasztalhattuk: szinte tavasz volt, amikor a hullám északnak feszülő, meleg részére kerültünk, majd hirtelen a hullámvölgyben találtuk magunkat északról betörő sarkvidéki hideggel.
A hullámok növekvő amplitúdóját jelzi egyébként, hogy míg Észak-Afrikában korábban ritkaságszámba ment a havazás, 25 évente ha megtörtént, most 4-5 évente fehérbe öltöznek a pálmafák. A meridionalitás nemcsak erősödik, hanem mind gyakrabban és hosszabb ideig áll fenn, ma már azt mondhatjuk, az év java részében inkább ez jellemző térségünkre. De hogy mi köze ennek az Európát érintő viharokhoz, ahhoz előbb a légkörből le kell ereszkednünk az Atlanti-óceán vizébe.
Gyengül az áramlás
A Golf-áramlat a bolygó egyik legfontosabb, időjárást befolyásoló tényezője: mint egy óriási folyó az óceánban, meleg vizet szállít az Egyenlítő térségéből északnak: Afrika partjaitól eljut a Mexikói-öbölbe, majd halad tovább az Egyesült Államok és Kanada keleti partjai mentén, hogy aztán Európa felé találjon utat magának.
Az északi szélesség 40. fokánál a „folyó” két ágra szakad, egy része a Kanári-szigeteknél lesüllyed és délnek veszi az irányt, míg a másik Skandinávia északi csücskéig jut. Ezt nevezik Észak-atlanti-áramlásnak.
A grönlandi jég gyorsuló olvadása hatalmas mennyiségű hideg édesvizet juttat az óceánba, ez az egyik legfontosabb oka, hogy az Észak-atlanti áramlás jelentősen gyengül, vízhozama az elmúlt két évtizedben 40 százalékkal csökkent. Jelenleg egyébként a Grönlandtól délre eső terület az egyetlen térség az északi féletekén, ahol nem melegszik a tengervíz, épp a rengeteg olvadéknak köszönhetően. A meleg áramlat viszont:
Elenyészik, mint a sivatagba vesző folyó: ágakra szakad, keveredik, sokkal hamarabb kihűl, mint eddig. Ezért ereje csökken, és nem is jut olyan messzire északnak
– emeli ki a lényeget Molnár László.
Többen vannak és erősebbek
Térjünk vissza a levegőbe, amelynek mozgását mint láttuk, a hőmérsékleti különbségek, pontosabban az ezekből adódó energia adja. Az Észak-atlanti-áramlás nagy mennyiségű meleget visz és oszlat szét fokozatosan egy hatalmas területen – kissé kisarkítva úgy, mint ahogy a medence túlfolyója biztosítja, hogy a vízszint ne lépjen át egy bizonyos szintet. És most jön a csakhogy.
Csakhogy, ha az áramlás gyengül, az energiának attól még ki kell egyenlítődnie, ezt viszont a vízhez képest sokkal kisebb fajhővel rendelkező levegőnek (egységnyi térfogatú levegőnek nagyjából 3200-szer kisebb a fajhője, mint ugyanakkora térfogatú víznek), azaz a légkörnek kell kiegyenlítenie. Ezzel gyakrabban alakul ki a meridionalitás, és sűrűbben jönnek létre extratrópusi viharok.
Ahol a trópusok és a mérsékelt égöv határterületén a hideg és a meleg, nedves levegő egymásnak feszül, létrejön a turbulencia, kialakul a ciklon. A legerősebbek akkor lehetnek, amikor a hőkülönbség a legnagyobb, vagyis a már említett szeptembertől májusig tartó időszakban. Helyileg pedig a legkedvezőbb feltétetlek ehhez a korábbihoz képest jóval melegebb Golf-áramlat területén vannak, ahova akár Kanada, akár a sarkvidék térségéből érkezhet hideg levegő, amely az áramlat feletti meleg levegővel keveredve extratrópusi ciklon keletkezéséhez vezethet. Innentől kezdve már csak az a kérdés, hogy merre veszik az irányt.
Ha nyugatnak, akkor óriási hóviharokat zúdítanak az Egyesült Államokra, ha pedig keletnek, akkor akár hurrikán erejével csapnak le Európa atlanti partjaira. Sőt, megfelelő szögben érkezve Magyarországra is eljuthatnak.
A meteorológus kiemeli, hogy mindez nem is annyira távoli jövő, az óceánon már most ilyen képződmények dühöngenek. Idővel az éghajlatváltozás okozta hőkülönbségek már olyan energiákat szabadítanak fel, amelyekkel „segítség nélkül” is bőven eljutnak a kontinensre. Manapság is megtörténik, de most még szükség van hozzá egy-egy hurrikán „megmaradt” erejére, ilyen volt például a Norvégiára lecsapó Sally tavaly októberben.
