Orbán Viktor szerdán a krakkói Várban ünnepélyesen átadta Lengyelországnak II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncélját. Az eseményen a miniszterelnök beszédében kiemelte: nem volt ez olyan könnyű történet, de egy idő után világos volt, hogy az igazság Lengyelország oldalán van, őket illeti meg ez a becses tárgy, bár „nekünk is a szívünkhöz nőtt”.
Közölte: a helyzetet bonyolította, hogy Magyarországon – ahogy valószínűleg Lengyelországban is –, a muzeológus szakemberek a nemzeti kincs legjobb őrei, védik, ami a nemzet kultúrájához tartozik, és nem szívesen mondanak le egy darabról sem. Nem volt egyszerű magyar belső vita, amíg eldőlt, hogy így lesz ez jó, oda kell kerülnie a páncélnak, ahova való.
Emlékeztetett: egy szerencsés véletlen, félreértés folytán került Magyarországhoz a páncél, mert azt gondolták, hogy II. Lajos magyar királyé, „azt hittük, hogy a mienk”. De aztán kiderült, hogy másképpen van, és II. Zsigmond Ágost lengyel királyé – közölte.
Orbán Viktor hangsúlyozta: meghajoltak a történelmi tények és az igazság előtt, belátták, hogy a páncél Lengyelországé. Amikor a lengyel miniszterelnök hivatalos kéréssel kereste meg Magyarországot, az egyetlen lehetséges döntést hozták meg, amit megengedett a magyar-lengyel barátság: visszaadták azt, ami a lengyeleké.
A kormányfő azt mondta: a jog szerint már kétségkívül a lengyeleké a páncél, de azt kérte tőlük, engedjétek meg, hogy a „szívünkben egy kicsit továbbra is mienknek érezzük” és vigyázzanak rá úgy, ahogy Magyarország tette. Abban a reményben adják vissza a páncélt, hogy előbb-utóbb a történelemben minden a helyére kerül – tette hozzá a miniszterelnök, aki azt is megköszönte, hogy Magyarország eddig őrizhette a páncélt.
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő beszédében megköszönte „a magyar nemzet kivételes ajándékát”, és kijelentette: ezentúl a páncél a lengyel-magyar barátság újabb szimbólumává válik. Örömének adott hangot, hogy a műtárgy a krakkói várba tér vissza, ahol II. Zsigmond Ágost hamvai is nyugszanak. Felidézte, hogy a király a Jagelló uralkodóház utolsó sarja volt, aki a 16. századi vallási háborúk idején kijelentette: „nem vagyok a lelkiismeretek királya”, megteremtve ezáltal a teret a szabadságnak és az egészségesen felfogott toleranciának. Az uralkodó „úgy építette Közép-Európa erejét, mint ahogyan ezt a visegrádi országok (V4) is most egyre bátrabban próbálják”.
(MTI)
